2012. március 28., szerda

100 milliárd euró

Ennyit akarnak a nettó befizető országok megspórolni a hétéves költségvetésben. Irdatlan sok pénz ez, összevethető akár a magyar éves GDP mértékével. Megfelel továbbá a teljes hétéves költségvetési keret nagyjából 10 százalékának. Vagyis, nem lehet pontosan tudni, hogy mekkora részének, mivel azt sem tudjuk pontosan, hogy mire vonatkozik a 100 milliárd...

Az Általános Ügyek Tanácsa március 26-i ülésén több miniszter is kvázi deklarációként bemondta ezt a számot, jól láthatóan egyeztetett módon. Így tett a brit, a holland, a német, az osztrák, a svéd, a finn. Ugyanakkor volt, aki szerint ez a kötelezettségvállalásokra, mások szerint a kifizetésekre kell, hogy vonatkozzon. Hát ez nem kis különbség. Az sem mellékes, hogy folyó, vagy konstans áron akarnak ennyit megtakarítani? A diszkontálás jelentőségét és a pénz időértékét már a közgazdasági szakközépiskolák diákjai fejébe is beleverik, egyelőre ezen „apró” nüanszon is átlépnek a nettó befizető országok. Az ördög pedig itt tényleg a részletekben rejlik, és a részletekben láthatóan nincs egység a spórolás bajnokai között. Számukra a lényeg persze az, hogy legyen kisebb a költségvetés: ha spórolni kell otthon, spóroljunk Európán is.

Pedig az otthoni spórolás is viszonylagos, Lewandowski költségvetési biztos kedvenc példája, hogy az elmúlt években a tagállamok nemzeti költségvetéseinek túlnyomó része sokkal nagyobb ütemben nőtt, mint a közös költségvetés. Ráadásul a Lisszaboni Szerződés további, új feladatokat delegált Európára és nehéz több Európát kevesebb pénzből csinálni.

Arról sem feledkezhetünk meg, hogy európai szinten éppen olyan programokat finanszírozunk, amelyek ott több eredménnyel kecsegtetnek, mintha mindenki maga csinálja, huszonhétféleképp. Így a közös költségvetés nem elvesz, hanem kivált nemzeti finanszírozást, persze ha okosan csináljuk. Erre kellene inkább koncentrálni, és ez lenne a költségvetési keret összeállításakor a legfőbb feladatunk: magas európai hozzáadott értékű, a növekedést és a foglalkoztatást, valamint a fenntarthatóságot biztosító programok kidolgozása. És akkor tényleg meglehet a 100 milliárd, csak éppen másképp, mint ahogy azt a nettó befizetők most gondolják.

(Hetényi Géza)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése