2013. június 28., péntek

Utolsó körös változások

Ígéretünkhöz híven ma igyekszünk röviden összefoglalni a tegnap bejelentett végső megállapodás legfontosabb elemeit. Ugyan a szóban forgó alkut még mind a két intézménynek meg kell erősítenie (az első nagy próbatétel délután várható a COREPER II. rendkívüli ülésén), a legújabb elemek vélhetően mindkét intézmény számára elfogadhatóak lesznek.

A tartalom tekintetében alapvetően fontos, hogy a főösszegben sem a kötelezettségvállalások, sem a kifizetések tekintetében nem történt változás az Európai Tanács 2013. februári ülésén kialkudott számokhoz képest. Vagyis minden módosítás a tagállamok által elfogadott főösszegen és fejezeti összegeken belül valósul meg.
 

Az Európai Parlament (EP) azonban több területen „szépített” a februári megállapodáson. A legnagyobb előrelépés a rugalmasság területén figyelhető meg, hiszen olyan elemek kerültek a rendelkezések közé, amelyek révén biztosítható, hogy azokban az években is elegendő forrás álljon rendelkezésre, amelyekben egyébként esetleg nem lenne elég tartalék. Ennek érdekében létrejön egy ún. összesített tartalék (global margin) a kifizetések terén.  Ez lehetővé teszi, hogy az adott évben elköltetlenül maradt mozgástér egy részét átvigyék a későbbi – vélhetően szűkösebb – esztendőkre. Ennek  2018 és 2020 között lesz csak felső határa (7-9-10 milliárd euró évente). A korábbi években a kifizetési szint meglehetősen alacsony, azt vélhetően teljesen fel fogják használni, így kevéssé valószínű, hogy nagy összegek megmaradnak, ezért nem volt szükség felső plafon kialakítására az átvitel tekintetében.
 

A kötelezettségvállalásokat nézve kisebb eredményeket tud felmutatni az EP tárgyalódelegációja, de ezen a téren is történt előrelépés: 2014 és 2017 között a kötelezettségvállalások esetén is van lehetőség összesített tartalék kialakítására, ami szintén hozzájárul a források évek közötti átcsoportosításához.
 

A rugalmasság azonban ezzel még nem ért véget. Annak érdekében, hogy a legfontosabb kulcsterületeken (fiatalok munkanélküliségi problémáinak kezelése, kis- és középvállalatok segítése, kutatás-fejlesztés), már a hétéves időszak első felében érdemi források álljanak rendelkezésre, a források egy részét előre hozzák, ezt nevezzük frontloading-nak. Ez összesen 2543 millió eurónak megfelelő összeg átcsoportosítását jelenti 2014-re és 2015-re, amelyből a legnagyobb részt (2143 millió eurót) a fiatalkori munkanélküliség kezelésére létrehozott eszköz képvisel.
 

A menetrendet nézve megállapodás született arról, hogy az EP a 2013. július 3-ai plenáris ülésen fog szavazni a dossziéról. A képviselők várhatóan egy olyan határozatot fogadnak el, aminek melléklete lesz a teljes csomag (az MFF-rendelet, az intézményközi megállapodás és a csatolt nyilatkozatok). A jogszabályok formális jóváhagyása ugyanakkor csak szeptemberben lesz az EP-ben, azt követően, hogy az ECOFIN Tanács szavazott a 2013-as (éves) költségvetéshez kapcsolódó forráshiány kezeléséről. Ezt követően várhatóan szintén szeptemberben (esetleg október elején) lesz a formális szavazás a Tanácsban.
 

A menetrendhez tartozik az is, hogy a 2013-as költségvetési módosító javaslatot (DAB2) (amiről a politikai megállapodás a Tanácsban már megszületett, de a formális elfogadását a tagállamok az MFF-megállapodás EP általi elfogadásához kötötte) a Tanács a július 9-ei ECOFIN-on formálisan is elfogadja. Sőt, a Tanács kötelezettséget vállal, hogy minden indokolt forrásigényt kezel a továbbiakban is, szükség esetén a költségvetést módosítani fogja.
 

Összességében a Tanács által kialakított csomag alapvetően nem változott meg, a Parlament azonban kapott néhány „szépségflastromot”, elsősorban a rugalmasság területén. Annak mindannyian örülhetünk, hogy a józan belátás győzedelmeskedett az intézmények közötti kakaskodás felett, akkor is, ha az utolsó egy hét eseményeire egyik fél sem lehet büszke.

(Bajusz Anna, Hetényi Géza)

2013. június 27., csütörtök

Végre megállapodás!

Egy héttel azt követően, hogy Eamon Gilmore ír miniszterelnök-helyettes először bejelentette a megállapodás létrejöttét, ma úgy tűnik, hogy végre valóban megszületett az alku a 2014-2020-as többéves pénzügyi keretről. Az elmúlt egy hétben alapvetően az Európai Parlament (EP) oldalán pattogott a labda, ennek jegyében záporoztak is a nyilatkozatok: a néppárti képviselőket kivéve valamennyi frakció elutasítóan vagy fenntartásokkal nyilatkozott a június 19-én megszületett állítólagos alkuról.

Mindez nem könnyítette meg az ír elnökség munkáját, amely így inkább azt az utat választotta, hogy az Általános Ügyek Tanácsának június 25-ei (keddi) ülésén nem kérte a tagállamok jóváhagyását a csomagról. Ennek valószínűleg nem is lett volna értelme az adott helyzetben, hiszen az EP nem vállalt kötelezettséget az alku elfogadására – márpedig akkor feleslegesen kéri a miniszterek hozzájárulását („nagyvonalúságát”) az elnökség.

A mai napon egyeztetésre került sor José Manuel Barroso bizottsági, Martin Schulz EP-elnök és Enda Kenny ír miniszterelnök között, amelyen végre megszületett a megállapodás az intézmények vezetői között. Ennek tartalmát holnap erősíti meg a COREPER II. rendkívüli ülése, így a részletekkel és a csomag tanácsi fogadtatásával holnap ismét jelentkezünk!

(Bajusz Anna)

2013. június 21., péntek

Állóháború az intézmények között

Nehéz megjósolni, hogy rövid távon mi lesz a kimenetele a Tanács az Európai Parlament (EP) között tegnap elindult „üzengetésnek”. Az ír elnökség szerint az EP felrúgta a szerda éjjel tető alá hozott megállapodást, míg a képviselők többsége szerint a Tanács felelős a kialakult zűrzavarért, ugyanis elhamarkodottan jelentette be az alku létrejöttét.

Egyelőre annyit tudni, hogy mindkét intézményben zajlik a legújabb tervezetek vizsgálata. A korábbi változatokhoz képest a legnagyobb változás a rugalmasság területén figyelhető meg. Egyrészt nagyvonalúbb lenne a megállapodás a fel nem használt kifizetési előirányzatok átvitele terén (éves szinten akár 3-8 milliárd euró értékben lehetőség nyílna rá), másrészt bizonyos kiadási területeken a kötelezettségvállalási előirányzatok esetén is át lehetne csoportosítani. Az EP számára szintén kiemelt kérdésnek számító félidei felülvizsgálat szövege is módosult: már nem csak a kiadási oldalra, de a bevételi oldalra is érvényes lenne a felülvizsgálat, bár ez utóbbira csak korlátozott mértékben, mert az intézmények nem kötelezik magukat új saját forrás bevezetésére.

A további parlamenti menetrendről egyelőre annyi biztos, hogy június 25-én, kedden délelőtt tekintik át az egyes parlamenti frakciók a kialkudott csomagot, majd az Elnökök Értekezlete is megvizsgálja. A Tanács oldalán hasonló a helyzet, a tagállamok még vizsgálják az új elemeket. Az ír elnökség az előrehaladás, illetve az EP-ből érkező hírek függvényében dönt majd a „hogyan továbbról". Az mindenesetre valószínű, hogy az Általános Ügyek Tanácsának keddi ülésén szerepelni fog a csomag, kérdés, hogy csak vitát folytatnak róla a miniszterek vagy jóvá is hagyják a tervezetet.

(Bajusz Anna)

2013. június 20., csütörtök

Teljes összevisszaság az intézmények közötti tárgyalásokban

Eltérő hírek és nyilatkozatok terjednek arról, hogy vajon tegnap valóban létrejött-e a megállapodás a Tanács és az EP között a többéves keretről folytatott sokadik egyeztetésen. Jóllehet Gilmore ír külügyminiszter tegnap esti bejegyzésében azt közölte, hogy megszületett a megállapodás, parlamenti oldalról cáfolják ezt a hírt. Reimer Böge, a többéves keretről alkotandó rendelet parlamenti jelentéstevője állítólag be is jelentette, hogy lemond a megbízatásáról, mert nem találja elfogadhatónak a tegnap este kialakított alkut. Böge ráadásul következetlenséggel vádolja az ír elnökséget, amely szerinte nem volt egyenes a tárgyalások során.

Arról, hogy pontosan miben is egyezett meg az ír elnökség az EP tárgyalódelegációjával, kevés hír érkezett. Az elnökség a ma délután ülésező COREPER II-n fog részletesen beszámolni az eseményekről és eredményekről. A mai ülésen egyben arra is választ kapunk majd, hogy a tagállamok egyetértenek-e a kompromisszumos tervezetekkel és van-e realitása annak, hogy a jövő kedden megrendezésre kerülő Általános Ügyek Tanács valóban jóváhagyja a tervezeteket.

Holnap tehát ismét jelentkezünk a fejleményekkel…bízzunk benne, hogy a közel két éve tartó tárgyalássorozat nem fullad teljes bohózatba közvetlenül a vége előtt.

(Bajusz Anna)