Utoljára júniusban foglalkoztunk e blogban az Európai Parlament álláspontjával, jóllehet a brüsszeli képviselők véleménye sokkal nagyobb figyelmet érdemelne. Nem csak azért, mert a kormányokkal szemben ők valóban az európai célokat és azok finanszírozási igényét szem előtt tartva alakítják ki álláspontjukat. Azért sem árt figyelni a szavukra, mert sok kérdésben hasonló állásponton vannak, mint Magyarország.
Ezt nagyon jól tükrözi a 2014–2020-as többéves pénzügyi keretről (MFF) készült időközi jelentésük, amelyet a plenáris ülés 2012. október 23-án fogadott el. Mindenekelőtt fontos kiemelni: a képviselők továbbra is úgy látják, hogy a közös célok megfelelő mértékű finanszírozása érdekében növelni kell a költségvetés kiadásait (igaz, nem ismételték meg korábbi javaslatukat, amely a kiadási szint 5 százalékos emelését ajánlotta).
A jelentésben felidézik, hogy a Lisszaboni Szerződés bővítette az EU feladatait, és az állam- , illetve kormányfők is hajlamosak olyan célkitűzésekről megállapodni, amelyekhez később mégsem biztosítják a szükséges forrásokat. Érvrendszerük visszatérő eleme, hogy 2008 óta – a válság ellenére – évente átlagosan 2 százalékkal emelkedett a tagállami kormányok kiadása, miközben az uniós költségvetésről ez nem mondható el.
Az EP-képviselők a főösszeg mellett védelmükbe veszik a közös agrárpolitikát és a kohéziós politikát is; mindkettő esetében legalább akkora finanszírozást tartanak szükségesnek, mint a 2007–2013-as időszakban. Növelnék ugyanakkor a kutatás-fejlesztésre, a kis- és középvállalatok támogatására szánt forrásokat és nagyobb hangsúlyt helyeznének a fiatalokat segítő programokra, célkitűzésekre. Meglátásuk szerint a bel- és igazságügyi együttműködésre előirányzott összeg sem lesz elegendő ahhoz, hogy az uniós célkitűzéseket teljesíteni lehessen.
Az EP időközi jelentése kitér a „better spending” kezdeményezésre is, amelyet a nettó befizetőktől indult ki 2012 áprilisában azért, hogy az uniós forrásokat minél jobban és hatékonyabban használják fel a tagállamok. A képviselők is egyetértenek a célkitűzésekkel, javasolják a politikai, szabályozói és intézményi keret megerősítését, mert ezek segítik a források szabályszerű felhasználását. Elutasítják azonban a makrogazdasági feltételesség erősítését. Ezt azzal indokolják, hogy nem lehet kapcsolatot találni a tagállamok makrogazdasági teljesítménye és a regionális fejlettség között, még kevésbé indokolt a források felhasználóit büntetni a központi kormányzat hibáiért.
A magyar MFF-álláspontot ismerők valószínűleg sok hasonlóságot találnak az EP és a magyar kormány megközelítése között. Annál több az ellentét a képviselők és a nettó befizetők között, hiszen ezek a tagállamok azt szorgalmazzák, hogy valamennyi fejezet esetében csökkentsék a kiadási szintet.
Van azonban egy olyan EP-s követelés is, amellyel sem hazánk, sem a tagállamok többsége nem ért egyet: a saját források reformja. Az időközi jelentés leszögezi, hogy csak akkor születhet megállapodás a 2014–2020-as többéves keretről, ha a Tanács kötelezettséget vállal a bevételi oldal reformjára, és legalább egy új saját forrás bevezetéséről dönt.
Szerencsére a Tanácsban összegyűlt tizenegy tagállam, amely megerősített együttműködés formájában be kívánja vezetni a pénzügyi tranzakciós adót, és nem kizárt, hogy közülük többen saját forrásként is alkalmaznák. Bízzunk benne, hogy ez elegendő lesz a parlament számára, és még az idén sikerül megállapodásra jutni a következő többéves keretről!
(Bajusz Anna)
Szakmai diskurzus az EU 2014 és 2020 közötti időszakra szóló többéves keretköltségvetésének tervezetéről
2012. október 26., péntek
2012. október 17., szerda
MFF és kávé reggelire
Folytatódik az uniós költségvetés vitája, természetesen – ahogy már lassan hozzászokhatunk – számok továbbra sem szerepelnek a javaslatban. Ezúttal az Általános Ügyek Tanácsának október 16-i ülésén egy munkareggeli keretében találkozott a 27 ország európai ügyekért felelős minisztere, hogy eszmecserét folytathasson a témában. A tanácsülés célja elsősorban az állam-, illetve kormányfők október 18–19-i ülésének előkészítése valamint a kohéziós politikai jogszabálycsomag vitájában történő előrelépés, így az MFF most csak a reggeli étlapján szerepel. A ciprusi elnökség a reggelire meghívta az Európai Parlament témában illetékes képviselőit is.
A ciprusi elnökség a vita orientálására készített egy összefoglalót, amely sajnos abból a feltevésből indul ki, hogy az MFF főösszegét és minden fejezetét csökkenteni kell. Hiába szólal fel tehát rendszeresen a tagállamok többsége (az Európai Parlamenttel és az Európai Bizottsággal együtt) a csökkentés ellen, ez nem hatja meg a nettó befizető országokat és az elnökséget sem. Sajnos a nettó befizető országok erős befolyása érezhető azon is, ahogy a ciprusiak napirenden tartják az ezen országok számára fontos témákat.
Ilyen például az uniós költségvetésben fennálló kötelezettségvállalások és kifizetések közötti különbség (reste à liquider – RAL) problematikája.
A mostanában sokat emlegetett különbség oka, hogy egyes nagyobb – jellemzően kohéziós politikából finanszírozott – projektek esetében kötelezettségvállalás és a kifizetés között eltelik egy költségvetési év, vagyis a nemzeti büdzsékből egy adott évben megtett kötelezettségvállalásra befizetett forrás akár több évet is „parkolhat” az uniós költségvetésben mielőtt kifizetnék. Ezt a különbséget mi az éves uniós költségvetés kapcsán felmerülő tisztán technikai kérdésnek tekintjük, amely igazából a nagyobb projektek hosszabb megvalósítása miatt alakul ki. Ám a britek sajnálatos módon politikai szintre emelték az ügyet, tovább bonyolítva az amúgy sem egyszerű nyitott kérdésekből álló képet.
Ilyen vitatéma az a német kezdeményezés is, amely a kohéziós források jobb elköltésére (better spending) irányul – természetesen egyáltalán nem a „Kohézió Barátai” országcsoport szája íze szerint. A német javaslatok döntő többsége – kiegészülve a makrogazdasági kondicionalitással, amely a kormányok költségvetési, makrogazdasági teljesítményének függvényében lehetne felfüggeszteni kohéziós forrásokat – szankciókon, büntetéseken alapuló, nagyon erős utólagosan kontrollált rendszert vetít előre, amely egyrészt idegen a kohéziós politikától, másrészt nem igazán látszik, miként segíti a források hasznosabb, jobb, gyorsabb elköltését.
Ez is mutatja, hogy nagyon nehéz hónap áll előttünk, hiszen elméletileg az állam-, illetve kormányfők 2012. novemberi ülésén megállapodásnak kellene születnie az MFF-ről, a tagállamok álláspontjai azonban egyáltalán nem közeledtek az elmúlt lassan másfél évben.
(Modok Benő)
A ciprusi elnökség a vita orientálására készített egy összefoglalót, amely sajnos abból a feltevésből indul ki, hogy az MFF főösszegét és minden fejezetét csökkenteni kell. Hiába szólal fel tehát rendszeresen a tagállamok többsége (az Európai Parlamenttel és az Európai Bizottsággal együtt) a csökkentés ellen, ez nem hatja meg a nettó befizető országokat és az elnökséget sem. Sajnos a nettó befizető országok erős befolyása érezhető azon is, ahogy a ciprusiak napirenden tartják az ezen országok számára fontos témákat.
Ilyen például az uniós költségvetésben fennálló kötelezettségvállalások és kifizetések közötti különbség (reste à liquider – RAL) problematikája.
A mostanában sokat emlegetett különbség oka, hogy egyes nagyobb – jellemzően kohéziós politikából finanszírozott – projektek esetében kötelezettségvállalás és a kifizetés között eltelik egy költségvetési év, vagyis a nemzeti büdzsékből egy adott évben megtett kötelezettségvállalásra befizetett forrás akár több évet is „parkolhat” az uniós költségvetésben mielőtt kifizetnék. Ezt a különbséget mi az éves uniós költségvetés kapcsán felmerülő tisztán technikai kérdésnek tekintjük, amely igazából a nagyobb projektek hosszabb megvalósítása miatt alakul ki. Ám a britek sajnálatos módon politikai szintre emelték az ügyet, tovább bonyolítva az amúgy sem egyszerű nyitott kérdésekből álló képet.
Ilyen vitatéma az a német kezdeményezés is, amely a kohéziós források jobb elköltésére (better spending) irányul – természetesen egyáltalán nem a „Kohézió Barátai” országcsoport szája íze szerint. A német javaslatok döntő többsége – kiegészülve a makrogazdasági kondicionalitással, amely a kormányok költségvetési, makrogazdasági teljesítményének függvényében lehetne felfüggeszteni kohéziós forrásokat – szankciókon, büntetéseken alapuló, nagyon erős utólagosan kontrollált rendszert vetít előre, amely egyrészt idegen a kohéziós politikától, másrészt nem igazán látszik, miként segíti a források hasznosabb, jobb, gyorsabb elköltését.
Ez is mutatja, hogy nagyon nehéz hónap áll előttünk, hiszen elméletileg az állam-, illetve kormányfők 2012. novemberi ülésén megállapodásnak kellene születnie az MFF-ről, a tagállamok álláspontjai azonban egyáltalán nem közeledtek az elmúlt lassan másfél évben.
(Modok Benő)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)