„Lázadás az Európai Néppárt EP-frakciójában! Leváltották a frakcióvezetőt!”

Ezt a vezető hírt olvashatta mindenki nagy meglepetésére a http://rajtadmulik.mandiner.hu honlapon, a Külügyminisztérium támogatásával egyetemistáknak szervezett tárgyalási szimulációs verseny weboldalán. A 2012. március 29. és április 1. között megrendezett versenyen a résztvevők az Európai Tanács és az Európai Parlament virtuális kereteiben tárgyalták meg az Európai Unió 2014. és 2020. közötti költségvetését, annak főbb prioritásaival és az azokra szánt összegekkel együtt.

Az első két napon a versenyzők igen élethűen tárgyaltak az Európai Tanács tagjaiként, a dán elnökség az Európai Bizottság támogatásával igen keményen alkudozott, a csendes meggyőzéstől, a pletykák terjesztésén át a szalámi taktikán keresztül a nyílt zsarolásig minden eszközt bevetve a megegyezés érdekében. Csak részben értek el sikert, ugyanis a költségvetés főösszegét nem sikerült csak 977 milliárd forintra csökkenteniük a nettó befizető tagállamok hathatós segítségével, beleértve Ausztriát, Németországot és Hollandiát is. (Ami egyébként a való életben a nettó befizetők által javasolt 100 milliárdos csökkentéshez képest mérsékeltebb megvonás.) A nettó haszonélvezőknek sikerült megmenteni a közös agrárpolitikát, és eredményt értek el a kohéziós politika területén is, valamint közös megelégedésre növelni tudták a kutatás-fejlesztésre szánt uniós forrásokat.

A tárgyalások éjszakába nyúltak, mint bármelyik valós európai tanácsi ülésen, ahol pénzről vitáznak a tagállamok. Talán ez volt az oka, hogy az aznap este a parlamenti frakció megalakulásakor egyes néppárti (EPP) képviselők (talán a fáradtságuk miatt) végül különösebb vita nélkül megszavazták a lengyel néppárti kollegájukat frakcióvezetőnek. Igen ám, de a frakcióvezető kemény stílusához hozzá nem szokott képviselők másnap lázadozni kezdtek, ezért a néppárti személyi javaslatok sorra elbuktak a plenáris ülés szavazásain. Így bizalmi válság alakult ki a többi frakció és a Néppárt között, hiszen a megkötött egyezségekhez szükséges néppárti szavazatokat nem tudta hozni az EPP.

Mindezek után rendkívüli frakcióülést hívtak össze, ahol a lengyel frakcióvezetőt leváltották. Az új vezetés kooperatívabb stílusa visszahozta az EPP-frakciót a játékba, de sajnos ez sem volt elég a baloldali–zöld–liberális szövetség ellen, amelyet néhány független képviselő végszavazáson való tartózkodása segített hozzá érdekeik érvényesítéséhez.

(Nagy Sándor Gyula, a Budapesti Corvinus Egyetem dékánhelyettese)

100 milliárd euró

Ennyit akarnak a nettó befizető országok megspórolni a hétéves költségvetésben. Irdatlan sok pénz ez, összevethető akár a magyar éves GDP mértékével. Megfelel továbbá a teljes hétéves költségvetési keret nagyjából 10 százalékának. Vagyis, nem lehet pontosan tudni, hogy mekkora részének, mivel azt sem tudjuk pontosan, hogy mire vonatkozik a 100 milliárd...

Az Általános Ügyek Tanácsa március 26-i ülésén több miniszter is kvázi deklarációként bemondta ezt a számot, jól láthatóan egyeztetett módon. Így tett a brit, a holland, a német, az osztrák, a svéd, a finn. Ugyanakkor volt, aki szerint ez a kötelezettségvállalásokra, mások szerint a kifizetésekre kell, hogy vonatkozzon. Hát ez nem kis különbség. Az sem mellékes, hogy folyó, vagy konstans áron akarnak ennyit megtakarítani? A diszkontálás jelentőségét és a pénz időértékét már a közgazdasági szakközépiskolák diákjai fejébe is beleverik, egyelőre ezen „apró” nüanszon is átlépnek a nettó befizető országok. Az ördög pedig itt tényleg a részletekben rejlik, és a részletekben láthatóan nincs egység a spórolás bajnokai között. Számukra a lényeg persze az, hogy legyen kisebb a költségvetés: ha spórolni kell otthon, spóroljunk Európán is.

Pedig az otthoni spórolás is viszonylagos, Lewandowski költségvetési biztos kedvenc példája, hogy az elmúlt években a tagállamok nemzeti költségvetéseinek túlnyomó része sokkal nagyobb ütemben nőtt, mint a közös költségvetés. Ráadásul a Lisszaboni Szerződés további, új feladatokat delegált Európára és nehéz több Európát kevesebb pénzből csinálni.

Arról sem feledkezhetünk meg, hogy európai szinten éppen olyan programokat finanszírozunk, amelyek ott több eredménnyel kecsegtetnek, mintha mindenki maga csinálja, huszonhétféleképp. Így a közös költségvetés nem elvesz, hanem kivált nemzeti finanszírozást, persze ha okosan csináljuk. Erre kellene inkább koncentrálni, és ez lenne a költségvetési keret összeállításakor a legfőbb feladatunk: magas európai hozzáadott értékű, a növekedést és a foglalkoztatást, valamint a fenntarthatóságot biztosító programok kidolgozása. És akkor tényleg meglehet a 100 milliárd, csak éppen másképp, mint ahogy azt a nettó befizetők most gondolják.

(Hetényi Géza)

Tárgyalási boksz

Hamarosan új szakaszba lépnek az MFF-tárgyalások, miután a dán elnökség az elmúlt hetekben elkezdte megismertetni a tagállamokkal a tárgyalási alapnak tekintendő dokumentum,  az úgynevezett  „negotiating box” első részleteit. Az ebben foglaltak jelentik majd a tárgyalások végén a Tanácson belül kialakított kompromisszumot az MFF fő kérdéseiben. Vagyis a dokumentum tartalmazni fogja a költségvetés hosszát, szerkezetét, az egyes fejezetek főösszegét és néhány kiemelt terület (elsősorban a kohéziós politika és a KAP) legfőbb felhasználási szabályait is.

A dokumentumot az előkészítő viták fényében az elnökség állítja össze. Jelen állapotában azonban még elég sok kívánnivalót hagy maga után, hiszen nem tartalmaz összegeket, és a vitás kérdéseket is csupán „vagy” kötőszóval ellátott döntési opcióként vázolja fel. Ez a feladat is több-kevesebb sikerrel lett csak elvégezve, több helyen is erősen érezhető a dán vagy éppen a nettó befizetői hozzáállás. Világosan látszik viszont, hogy ezt a papírt már a lengyel elnökségi félév után is gond nélkül össze lehetett volna rakni; az utóbbi három hónap minden fejezetre kiterjedő, megismételt vitáinak semmilyen hozzáadott értékük sem volt.

Vajon mi állhat a dán elnökség időhúzásának hátterében? Talán mindenki a francia elnökválasztás eredményére vár, és addig senki nem mer konkrétan beszélni Európa jövőjéről? Vagy talán a nettó befizető országok nem jutnak dűlőre egymás között a költségvetés csökkentésének irányáról? Reméljük, nemsokára kiderül.

A viszonylag hosszú bemelegítő kesztyűzés után tehát úgy néz ki, lassacskán minden érintett fél a ringbe száll, és várja a gong megszólalását, hogy kezdődhessen végre az igazi boksz.


(Modok Benő)

Továbbra is komoly lemaradással küzd a magyar régiók többsége

Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat 2012. március 13-án tette közzé a legfrissebb, 2009-es regionális fejlettségi mutatóit.

A 27 tagállamban összesen 271 úgynevezett NUTS 2-es régió található (az uniós Statisztikai Célú Területi Egységek Nómenklatúrája, angol rövidítéssel a NUTS osztályozása szerinti régiókról van szó). Magyarország hét ilyen régióra van osztva: Közép-Magyarország, Közép-Dunántúl, Nyugat-Dunántúl, Dél-Dunántúl, Észak-Magyarország, Észak-Alföld, Dél-Alföld. Az Eurostat valamennyi ilyen régióra közölt GDP-adatot, valamint az EU átlagos GDP-szintjének százalékában is megadta a régiók fejlettségét.

Az alábbi ábra a hét magyar régió egy főre eső fejlettségi (GDP-) szintjét mutatja az uniós átlag százalékában 2007-ben, 2008-ban és 2009-ben:

Látható, hogy a legelmaradottabb magyar régió (Észak-Magyarország) fejlettségi szintje az uniós GDP-átlag mindössze 39,5 százalékát éri el. A hazai viszonylatban legfejlettebbnek számító Közép-Magyarország ugyanakkor az uniós átlag 108,6 százalékán állt 2009-ben, ami egyértelműen a főváros kiemelkedő fejlettségének köszönhető. Fontos megjegyezni, hogy ebben a NUTS 2-es régióban komoly belső fejlettségbeli különbségek vannak. Valószínűsíthető, hogy amennyiben Budapest és Pest megye két külön NUTS 2-es régió lenne, az utóbbi fejlettségi szintje szintén jóval elmaradna az uniós átlagtól, míg Budapest jóval az uniós átlag felett helyezkedne el.

A magyar régiók fejlettségbeli szintjében egyedül Közép-Magyarország esetében figyelhető meg érdemi elmozdulás 2007 óta: ez a régiónk akkor az uniós fejlettségi szint 102, 2009-ben viszont már közel 109 százalékának megfelelő szinten állt. A másik hat magyar régió esetében szignifikáns javulás vagy romlás nem következett be 2007 és 2009 között.

A legfejlettebb uniós régiónak továbbra is Belső-London számít (az átlagos uniós GDP-szint 332 százaléka), valamint Luxembourg (266 százalék) és Brüsszel régió (223 százalék). Érdemes kiemelni, hogy a húsz legfejlettebb EU-s régió között nem csak nyugat-európai tagállamok régiói szerepelnek: az 5. helyet Pozsony, a 7.-et pedig Prága foglalja el (fejlettségi szintjük az uniós átlag 178 százalékának, illetve 172 százalékának felelt meg). Ennek hátterében az húzódik meg, hogy Szlovákiában és Csehországban a főváros önálló NUTS 2-es régiót alkot, szemben például Magyarországgal, ahol a főváros fejlettségi adatait „lehúzza” a vele egy régióba tartozó Pest megye. Általánosságban is elmondható, hogy a fővárosok GDP-adatai gyakran torzítanak egyrészt az ingázók nagy száma miatt, másrészt abból adódóan, hogy a cégek nagy része ott van bejegyezve.

Az EU legelmaradottabbnak számító régiója Nyugat-Bulgáriában található, fejlettségi szintje 2009-ben az uniós átlag mindössze 27 százalékát ütötte meg. A húsz legszegényebb régió közül hat román, öt bolgár, öt lengyel és négy magyar.

Messze nem mindegy tehát, hogy a többéves pénzügyi keretről folyó tárgyalások során mekkora támogatást tud Magyarország kialkudni ezen régiók számára…

(Bajusz Anna)

Minden tagállam nyer a kohéziós politikán

Az Európai Unió közös költségvetésének legnagyobb befizetői hajlamosak úgy tekinteni a kohéziós politikára, mint az elmaradottabb tagállamokra összpontosító segélypolitikára, amely ideális esetben még a fejlettségbeli különbségek csökkentéséhez is hozzájárul. A tagállamok másik csoportja, a kohéziós politika kedvezményezettjei viszont nem győzik hangsúlyozni: a kohéziós projekteken valamennyi tagállam nyer, függetlenül attól, hogy melyik országban valósulnak meg. Sokan jóval többet, mintsem gondolnák...

Erre mutat rá a lengyel fejlesztési minisztérium megrendelésére készített friss tanulmány, amely számszerűsíti, hogy a visegrádi országok (Lengyelország, Csehország, Szlovákia és Magyarország) területén elköltött kohéziós támogatásokból a „régi” tagállamoknak (az EU15-öknek) mekkora nyeresége származott. Az eredmények magukért beszélnek.

Az elemzés szerint 2004 és 2015 között összesen 140 milliárd euró kohéziós támogatás áramlik a visegrádi országokba, ebből az EU15-öknek kb. 75 milliárd euró nyeresége keletkezik. Figyelembe véve, hogy mekkora összeggel járulnak hozzá ezek a tagállamok az uniós kiadásokhoz, kiderül, hogy minden, a visegrádi országokban elköltött egy euróból a „régi” tagállamok átlagosan 61 cent hasznot húznak.

A „régi” tagállamok nyeresége két részre osztható: közvetlen és közvetett haszonra. Közvetlen nyereség az, hogy az EU15-ök vállalatai alvállalkozókként részt vesznek a kohéziós források felhasználásában. Ez 11 százalékát teszi ki a 75 milliárd eurós nyereségnek. A legnagyobb közvetlen nyereségre Németország tesz szert: német cégek alvállalkozói összesen 4,3 milliárd eurós hasznot húznak abból, hogy bekapcsolódnak a visegrádi országok területén megvalósuló kohéziós projektekbe. Számottevő nyeresége van továbbá a spanyol cégeknek (közel 1,5 milliárd euró, elsősorban az építőipari cégek jelenlétének köszönhetően), illetve az osztrák és francia vállalatoknak (kb. 800 millió euró mindkét ország esetében).

Közvetett nyereség az, hogy a növekvő életszínvonal és importkereslet miatt egyre többet tudnak exportálni ezekbe az országokba. A visegrádi országokban elköltött kohéziós támogatásokból származó nyereségük közel 90 százaléka így keletkezik. A közvetett haszonból is Németország részesül a legnagyobb mértékben: a kohéziós projekteknek köszönhetően 2004 és 2015 között közel 32 milliárd euróval növeli a visegrádi államokba irányuló exportját. Jelentős exportnövekményre tesz még szert Olaszország (kb. 8 milliárd euróval nő a térségünkbe irányuló exportja), valamint Hollandia és Franciaország is (mindkét ország kb. 7 milliárddal tud többet exportálni). Nagy-Britannia kb. 5 milliárd euróval tudja növelni az exportját.

Jóllehet a tanulmány több feltételezése vitatható (kezdve azzal, hogy nagyon sok becslést tartalmaz, hiszen 2015-ig vetíti előre a pénzáramlásokat), látható, hogy a nyugati tagállamok is jócskán profitálnak a kohéziós támogatásokból. Nem árt ezt is szem előtt tartania a nettó befizetőknek akkor, amikor a kohéziós támogatások csökkentésére törekednek.

És nem árt erre felhívni a figyelmüket sem…

(Bajusz Anna)

Hamlet atyjának szelleme

Ahogy Hamlet atyjának szelleme, úgy kísérti a dán elnökséget a „top down” megközelítés. Rögzítsétek előre a főösszeget - suttogja - minél alacsonyabb szinten, akkor lesztek sikeresek és akkor lesz jó az új 7 éves költségvetési keret. Más indokot nem nagyon lehet találni arra, hogy miért akarják dán barátaink újrakezdeni a tárgyalásokat egy olyan módszer alapján (előre rögzíteni a főösszeget, majd ezt követően megtölteni tartalommal a költségvetést), amely alapvetően ellentétes azzal az alapelvvel, hogy semmiről sincs megállapodás addig, amíg mindenről meg nem állapodtunk. A számokról ugyanis csak a tartalommal együtt van értelme beszélni, azaz a költségvetést alulról kell felépíteni.

Sajnos az Általános Ügyek Tanácsának január 27-i ülését az elnökség „top down” szellemében próbálta levezényelni, az előre feltett orientáló kérdések is magas labdaként szolgáltak a nettó befizető országok egy elszánt csoportjának ahhoz, hogy lecsapják azokat és a „top down” mellett érveljenek. Az általános pesszimizmus és költségvetési szigor iránti igénytől az uniós költségvetés sem függetlenítheti magát.

Szerencsére a kohéziós országok résen voltak, és az előző este saját körben megtartott vacsorán egyeztetett módon, egységesen léptek fel ez ellen a kísérlet ellen. Ráadásul a számbeli fölény egyértelműen a mi oldalunkon állt, a kohézió barátai találkozóján a korábbi 14 ország mellett immár Ciprus is részt vett, nem is beszélve a megfigyelőként első ízben jelen lévő Horvátországról. Persze a „top down” híveiként fellépő nettó befizetők Németországgal, az Egyesült Királysággal és Franciaországgal a soraikban éppen elég erősek, így a tanácsülés vitája végén elmaradt a kompromisszum, és továbbra sem dőlt el, hogy melyik megközelítés lesz az „üdvözítő” a költségvetési tárgyalásokon.

Az mindenesetre jól látszik, hogy nehéz lesz a főösszeget megvédeni, és a kohéziós politika kiadásainak szintje is a nettó befizetők célkeresztjébe került. Most minden korábbinál nagyobb szükség van arra, hogy be tudjuk bizonyítani, a kohéziós politika az európai versenyképesség egyik fontos eleme, nincs külső versenyképesség belső kohézió nélkül. A közös költségvetésnek pedig éppen az a nagyszerűsége, hogy olyan projekteket finanszíroz, amelyeknek európai szinten jelentkező hozzáadott értékük van. Ezáltal ráadásul tehermentesíteni tudja a nemzeti költségvetéseket, hatékonyabban osztva el a forrásokat. Kiváló példa erre a közös határvédelem vagy a transzeurópai hálózatok finanszírozása.

A vita persze tovább folytatódik, a dánok megállapodás közelébe szeretnének eljutni a félév végén. Ez egyelőre igen nehéznek tűnik, de talán Hamlet atyjának szelleme súg majd nekik valami előremutatóbb gondolatot, mint a „top down” megközelítés.

(Hetényi Géza)

A tárgyalások várható menetrendje a dán elnökség alatt

Immár tizenegy napja Dánia látja el a Tanács soros elnökségét. Lássuk, milyen terveik vannak a többéves pénzügyi keretről (MFF) folytatott tárgyalásokkal kapcsolatban.

Ahogy arról az elnökség tegnap az állandó képviselőknek (COREPER) beszámolt, Dániának nem célja júniusig megállapodást elérni a Tanácsban a 2014-2020-as többéves keretről. Ez érthető is, hiszen nagyon sok még a nyitott kérdés! Ezekről nem lehet ilyen rövid időn belül döntést hozni. Ennek ellenére intenzív munkát tervez a dán elnökség: az MFF az Általános Ügyek Tanácsának szinte valamennyi ülésén szerepelni fog, sőt egy ízben a pénzügyminiszterek is áttekintik majd a tárgyalások helyzetét a félév során az ECOFIN-ülésen.

A dán elnökség három szakaszra osztotta az elnökségét az MFF-tárgyalások szempontjából. Januárban és februárban az Európai Bizottság tavaly júniusban megjelent javaslatát fogják tovább elemezni a tagállamok. Ezt követően, elnökségük középső harmadában, igyekeznek majd beazonosítani a vitás kérdéseket. Ezekből épül majd fel a dán elnökség által készítendő úgynevezett „negotiating box”, amely az Európai Tanács következtetéseihez hasonló szerkezetben veszi majd számba a legproblematikusabb kérdéseket. Májusban és júniusban erről folytatnak majd vitát a tagállamok a COREPER és az Általános Ügyek Tanácsa keretében, sőt valószínűleg az állam- és kormányfők is megvitatják majd az Európai Tanács júniusi ülésén. Dánia célja az, hogy elnökségük végére a lehető legtöbb kérdésre megoldás szülessen, illetve egyértelműen kirajzolódjon az a néhány, legfelsőbb szintű politikai döntést igénylő probléma, amelyről a második félévben – a ciprusi elnökség során – az állam- és kormányfők megállapodhatnak.

Egy szó, mint száz: feszített lesz a tempó, de erre szükség is van, hiszen az év vége előtt mindenképp meg kell állapodni a 2014-ben induló MFF-ről annak érdekében, hogy elegendő idő álljon rendelkezésre az MFF-hez kapcsolódó jogszabályok elkészítésére.

(Bajusz Anna)