Még egy nap, és indul a csata

A 2014–2020-as többéves pénzügyi keretről, azaz mintegy ezer milliárd eurót képviselő uniós kiadásról az Európai Tanács 2012. november 22-én kezdődő ülése hivatott dönteni. Valószínűleg nem csúsztatunk nagyot, ha azt állítjuk, hogy az EU tagállamainak állam-, illetve kormányfői már javában készítik a stratégiájukat. Aztán jöhet az éjszakázás, a kétoldalú megbeszélések Herman Van Rompuyjel, egyeztetések a hasonló álláspontú tagállamokkal…

Az Európai Tanács elnöke, aki november elején vette át a tárgyalások irányítását a ciprusi elnökségtől, a múlt héten már számszerű javaslatot tett a kiadások mértékére vonatkozóan. A csapata által kiadott konklúziótervezetek szerint a főösszeg kb. 80 milliárd euróval lenne alacsonyabb a Bizottság által javasolt szintnél.

A kiadáscsökkentéshez a legnagyobb mértékben továbbra is a kohéziós politikának (30 milliárd euróval), illetve a közös agrárpolitikának (20 milliárd euróval) kellene hozzájárulnia. Sajnos az is megállapítható, hogy a nettó kedvezményezetteket tömörítő „kohézió barátai” országcsoport kéréseiből gyakorlatilag semmit nem vett át a javaslat. Ehelyett szigorodnának a források felhasználásának feltételei: alacsonyabb társfinanszírozási ráták lennének érvényben (az elmaradottabb régiók esetén például 75 százalékos érték), az áfa-költség nem lenne elszámolható, továbbá a Bizottság javaslatában szereplő makrokondicionalitási elemek is szigorúbbak lennének.

Magyar szempontból még borúsabbá teszi a képet, hogy továbbra sem körvonalazódik az, hogy hogyan kezelnék a „magyar problémát”, azaz kohéziós forrásaink közel 30 százalékának elvesztését.

Nem árulunk el nagy titkot azzal, hogy számunkra ez a legfontosabb kérdés a 22-én kezdődő EU-csúcson. Mindemellett az is alapvető eleme a pozíciónknak, hogy az agrárpolitikában sem szeretnénk rosszul járni. A kiadások csökkentése ezért számunkra csak abban az esetben lesz elfogadható, ha valamennyi kiadási fejezet hozzájárul a csökkentéshez, különösen azok, amelyekben a bizottsági javaslat alapján növekednének a kiadások.

Természetesen nehéz előre megjósolni, hogy a héten lesz-e, és ha igen, milyen megállapodás a 2014–2020-as keretköltségvetésről. Egyrészt adott a nettó befizetők markáns véleménye, miszerint a 80 milliárd eurós kiadáscsökkentés is túl alacsony. A legszélsőségesebb állásponton az Egyesült Királyság áll: London szerint a kifizetések mértéke nem haladhatja meg a bűvös 886 milliárd eurót. Meglátásuk szerint ekkora kifizetési szintet kapunk, ha a 2011-es plafont kiigazítjuk az infláció mértékével. Azt is szem előtt kell azonban tartani, hogy egyedül az Egyesült Királyság koncentrál a kifizetési szintre, az összes többi tagállam a kötelezettségvállalások szintjét tartja relevánsnak.

A nettó befizetőkkel szemben természetesen hallatják a hangjukat a „kohézió barátai” is, akik épp a múlt héten tartottak miniszterelnöki szintű megbeszélést. A csoport számára elsődleges, hogy ne a kohéziós politika kárára kivitelezzék a csökkentéseket, valamint, hogy a kohéziós források felhasználási szabályai ne szigorodjanak, ne lehetetlenítsék el a támogatások felhasználását. Ennek érdekében az Általános Ügyek Tanácsának (ÁÜT) tegnapi ülésén 14 tagállam közös javaslatot be, amelyben a kedvező (az elmaradottabb tagállamok esetén 85 százalékos) társfinanszírozási ráták és az áfa-elszámolhatóság megtartását kérik, valamint kedvezőbb előlegszintek biztosítását.

A visegrádi csoport is szorosan együttműködik a tárgyalások során. Az EU-ügyi államtitkárok korábban is rendszeresen egyeztettek, novemberben pedig nem telt el hét anélkül, hogy áttekintették volna a többéves kerettel kapcsolatos álláspontjukat. A visegrádi négyek az ÁÜT tegnapi ülésén is közös nyilatkozatot terjesztettek be a makrokondicionalitás témakörében. Javasolják, hogy a támogatások felfüggesztése továbbra is csak a kötelezettségvállalások esetén álljon fenn (a kifizetések esetén pedig ne), valamint, hogy a szankciók mértéke (felső határa) ne legyen magasabb, mint az úgynevezett hatos csomag rendelkezéseiben.

Minden adott tehát ahhoz, hogy egy igazán érdekes, alkukban és fordulatokban gazdag uniós csúcs elé nézzük. Az eseményekről természetesen a blogon is beszámolunk majd!

(Bajusz Anna)

Végre számok?!

A ciprusi elnökség a múlt héten kiadta a tárgyalási keret legújabb változatát, amelyben végre valahára szerepelnek konkrét összegek is. Eddig mi magyarok ezt nagyon hiányoltuk, hiszen konkrét összegek nélkül nagyon nehéz egy költségvetésről vitatkozni. Kérdés, hogy most mennyivel jutottunk előrébb.

Az elnökség most egy 50 milliárd eurós kiadáscsökkentésre tesz javaslatot, véleményük szerint ez lesz a kompromisszum megtalálásának iránya. Ismét kiderült, hogy hiába állítja a tagállamok többsége, az Európai Parlament és az Európai Bizottság az ellenkezőjét, a tárgyalások menete mégiscsak a nettó befizető tagállamok szája íze szerint folytatódik. A csökkentés elvileg minden fejezetet érint, bár valamilyen okból az intézmények költségvetését tárgyaló fejezet kapcsán nincsen konkrét, összegszerű javaslat. Az 50 milliárdos csökkentésen felül az elnökség konkrét összeg megnevezése nélkül behoz a költségvetésbe egyes, a bizottsági javaslat szerint költségvetésen kívül szereplő tételeket, mint a kísérleti fúziós reaktor (ITER) és az európai földmegfigyelési műholdas rendszer (GMES) nagyprojekteket, vagy a mezőgazdasági krízisalap. Ez további csökkentést jelent, hiszen ha ezek a tételek bekerülnek az egyes fejezetekbe, akkor ott tovább csökken az eredeti célokra elérhető összeg.

A számunkra kiemelt fontosságú kohéziós fejezet 339 milliárd euróról 326 milliárdra csökkenne a javaslat szerint, illetve az elnökség 10-ről 7 milliárd euróra csökkentené az Európai Összekapcsolódási Alapba (Connecting Europe Facility – CEF) utalandó összeget is. A már többször is körüljárt magyar problémára (a mostani időszakhoz viszonyított 30 százalékos forrásvesztés) az elnökség nem kínál konkrét megoldást, viszont az egységes támogatási felső korlátot a GDP 2,5 százalékáról leviszi 2,36 százalékra. Vagyis tovább csökken minden érintett ország allokációja, azonban a balti országokra és hazánkra alkalmazandó formulára – miszerint a válság által leginkább sújtott tagállamok esetében ez a határ valamivel magasabb legyen – nem tesz konkrét javaslatot, tehát egyelőre nem tudjuk, hogy mennyi pénzre számíthatunk.

Az agrárfejezet kapcsán egy nagyjából 2 százalékos csökkentést irányoz elő a dokumentum, ezt azonban a részletek ismerete nélkül nagyon nehéz lekövetni, erős a gyanúnk, hogy itt is többről lesz a szó a végén.

A héten a Kohézió Barátai országok szakértői szinten egyeztetik álláspontjukat a dokumentumról, valamint az Európai Tanács elnöke – Herman van Rompuy – kabinetfőnöke elkezdi a miniszterelnökök európai ügyi főtanácsadóinak „vallatását” az Európai Tanács november 22-i ülésének előkészítése jegyében. Azon az EU-csúcson mindenképpen szeretnének megegyezést elérni a következő többéves pénzügyi keretről, hiszen decemberben már a bankunió szerepel az állam-, illetve kormányfők ülésének napirendjén.

Szóval, nagyon izgalmas napok, hetek elé nézünk!

(Modok Benő)

Szövetségesünk, az Európai Parlament

Utoljára júniusban foglalkoztunk e blogban az Európai Parlament álláspontjával, jóllehet a brüsszeli képviselők véleménye sokkal nagyobb figyelmet érdemelne. Nem csak azért, mert a kormányokkal szemben ők valóban az európai célokat és azok finanszírozási igényét szem előtt tartva alakítják ki álláspontjukat. Azért sem árt figyelni a szavukra, mert sok kérdésben hasonló állásponton vannak, mint Magyarország.

Ezt nagyon jól tükrözi a 2014–2020-as többéves pénzügyi keretről (MFF) készült időközi jelentésük, amelyet a plenáris ülés 2012. október 23-án fogadott el. Mindenekelőtt fontos kiemelni: a képviselők továbbra is úgy látják, hogy a közös célok megfelelő mértékű finanszírozása érdekében növelni kell a költségvetés kiadásait (igaz, nem ismételték meg korábbi javaslatukat, amely a kiadási szint 5 százalékos emelését ajánlotta).

A jelentésben felidézik, hogy a Lisszaboni Szerződés bővítette az EU feladatait, és az állam- , illetve kormányfők is hajlamosak olyan célkitűzésekről megállapodni, amelyekhez később mégsem biztosítják a szükséges forrásokat. Érvrendszerük visszatérő eleme, hogy 2008 óta – a válság ellenére – évente átlagosan 2 százalékkal emelkedett a tagállami kormányok kiadása, miközben az uniós költségvetésről ez nem mondható el.

Az EP-képviselők a főösszeg mellett védelmükbe veszik a közös agrárpolitikát és a kohéziós politikát is; mindkettő esetében legalább akkora finanszírozást tartanak szükségesnek, mint a 2007–2013-as időszakban. Növelnék ugyanakkor a kutatás-fejlesztésre, a kis- és középvállalatok támogatására szánt forrásokat és nagyobb hangsúlyt helyeznének a fiatalokat segítő programokra, célkitűzésekre. Meglátásuk szerint a bel- és igazságügyi együttműködésre előirányzott összeg sem lesz elegendő ahhoz, hogy az uniós célkitűzéseket teljesíteni lehessen.

Az EP időközi jelentése kitér a „better spending” kezdeményezésre is, amelyet a nettó befizetőktől indult ki 2012 áprilisában azért, hogy az uniós forrásokat minél jobban és hatékonyabban használják fel a tagállamok. A képviselők is egyetértenek a célkitűzésekkel, javasolják a politikai, szabályozói és intézményi keret megerősítését, mert ezek segítik a források szabályszerű felhasználását. Elutasítják azonban a makrogazdasági feltételesség erősítését. Ezt azzal indokolják, hogy nem lehet kapcsolatot találni a tagállamok makrogazdasági teljesítménye és a regionális fejlettség között, még kevésbé indokolt a források felhasználóit büntetni a központi kormányzat hibáiért.

A magyar MFF-álláspontot ismerők valószínűleg sok hasonlóságot találnak az EP és a magyar kormány megközelítése között. Annál több az ellentét a képviselők és a nettó befizetők között, hiszen ezek a tagállamok azt szorgalmazzák, hogy valamennyi fejezet esetében csökkentsék a kiadási szintet.

Van azonban egy olyan EP-s követelés is, amellyel sem hazánk, sem a tagállamok többsége nem ért egyet: a saját források reformja. Az időközi jelentés leszögezi, hogy csak akkor születhet megállapodás a 2014–2020-as többéves keretről, ha a Tanács kötelezettséget vállal a bevételi oldal reformjára, és legalább egy új saját forrás bevezetéséről dönt.

Szerencsére a Tanácsban összegyűlt tizenegy tagállam, amely megerősített együttműködés formájában be kívánja vezetni a pénzügyi tranzakciós adót, és nem kizárt, hogy közülük többen saját forrásként is alkalmaznák. Bízzunk benne, hogy ez elegendő lesz a parlament számára, és még az idén sikerül megállapodásra jutni a következő többéves keretről!

(Bajusz Anna)

MFF és kávé reggelire

Folytatódik az uniós költségvetés vitája, természetesen – ahogy már lassan hozzászokhatunk – számok továbbra sem szerepelnek a javaslatban. Ezúttal az Általános Ügyek Tanácsának október 16-i ülésén egy munkareggeli keretében találkozott a 27 ország európai ügyekért felelős minisztere, hogy eszmecserét folytathasson a témában. A tanácsülés célja elsősorban az állam-, illetve kormányfők október 18–19-i ülésének előkészítése valamint a kohéziós politikai jogszabálycsomag vitájában történő előrelépés, így az MFF most csak a reggeli étlapján szerepel. A ciprusi elnökség a reggelire meghívta az Európai Parlament témában illetékes képviselőit is.

A ciprusi elnökség a vita orientálására készített egy összefoglalót, amely sajnos abból a feltevésből indul ki, hogy az MFF főösszegét és minden fejezetét csökkenteni kell. Hiába szólal fel tehát rendszeresen a tagállamok többsége (az Európai Parlamenttel és az Európai Bizottsággal együtt) a csökkentés ellen, ez nem hatja meg a nettó befizető országokat és az elnökséget sem. Sajnos a nettó befizető országok erős befolyása érezhető azon is, ahogy a ciprusiak napirenden tartják az ezen országok számára fontos témákat.

Ilyen például az uniós költségvetésben fennálló kötelezettségvállalások és kifizetések közötti különbség (reste à liquider – RAL) problematikája.

A mostanában sokat emlegetett különbség oka, hogy egyes nagyobb – jellemzően kohéziós politikából finanszírozott – projektek esetében kötelezettségvállalás és a kifizetés között eltelik egy költségvetési év, vagyis a nemzeti büdzsékből egy adott évben megtett kötelezettségvállalásra befizetett forrás akár több évet is „parkolhat” az uniós költségvetésben mielőtt kifizetnék. Ezt a különbséget mi az éves uniós költségvetés kapcsán felmerülő tisztán technikai kérdésnek tekintjük, amely igazából a nagyobb projektek hosszabb megvalósítása miatt alakul ki. Ám a britek sajnálatos módon politikai szintre emelték az ügyet, tovább bonyolítva az amúgy sem egyszerű nyitott kérdésekből álló képet.

Ilyen vitatéma az a német kezdeményezés is, amely a kohéziós források jobb elköltésére (better spending) irányul – természetesen egyáltalán nem a „Kohézió Barátai” országcsoport szája íze szerint. A német javaslatok döntő többsége – kiegészülve a makrogazdasági kondicionalitással, amely a kormányok költségvetési, makrogazdasági teljesítményének függvényében lehetne felfüggeszteni kohéziós forrásokat – szankciókon, büntetéseken alapuló, nagyon erős utólagosan kontrollált rendszert vetít előre, amely egyrészt idegen a kohéziós politikától, másrészt nem igazán látszik, miként segíti a források hasznosabb, jobb, gyorsabb elköltését.

Ez is mutatja, hogy nagyon nehéz hónap áll előttünk, hiszen elméletileg az állam-, illetve kormányfők 2012. novemberi ülésén megállapodásnak kellene születnie az MFF-ről, a tagállamok álláspontjai azonban egyáltalán nem közeledtek az elmúlt lassan másfél évben.

(Modok Benő)

Messze még az áttörés

Az ősz beköszöntével az MFF-tárgyalások folytatódnak, alapvetően továbbra is az Általános Ügyek Tanácsában. Augusztus végén a tagállamok európai ügyekért felelős miniszterei Cipruson, informális keretek között folytattak eszmecserét a következő többéves keretről, amely azonban – új elnökségi javaslat híján – konkrét eredményeket nem hozott. Annyi azért történt, hogy az Európai Bizottság és az Európai Parlament jelen lévő képviselői egyöntetűen tiltakoztak a bizottsági javaslatban megfogalmazott kiadási szint csökkentése ellen, amelyet a kohéziós országok nagy része is megtámogatott. 17 tagállam volt ezen a véleményen, elég egyértelmű üzenet ez egy egyhangúságot igénylő kérdésben. Látványosan szembe ment viszont ezzel a nézettel a nettó befizetők számbelileg kisebb, de annál elszántabb csoportja, akik ismét hitet tettek a főösszeg jelentős csökkentése mellett. A tétek 100 és 150 milliárd euró között szóródtak, ennyit, azaz legalább 10 százalékot kívánnak lefaragni a büdzséből annak legjelentősebb finanszírozói.

Szeptemberben folytatódott a történet, immár Brüsszelben a Tanács rendes ülésén, ahol már az új ciprusi tárgyalási keret várta a tagállamokat. Az új keret annyiban új, hogy a ciprusi elnökség néhány módosítást tett a dánok által kidolgozott dokumentumon, alapjaiban azonban nem változtatott semmit, számokkal pedig továbbra sem állt elő. Erre úgy tűnik, október végéig várnunk kell. A keret azért tartalmaz néhány érdekes újítást, magyar szempontból is. Egyrészt, a capping szintje immár nem 2,5 százalék, hanem maximum ennyi, de ennél kevesebb is lehet. Kikerült a fordított biztonsági háló is a javaslatból, aminek szlovák és lengyel barátaink biztos jobban örültek volna, ha nem motoszkálna a fejükben az a gondolat, hogy ha jól levisszük a capping szintjét, akkor már nincs is értelme a fordított hálónak, mert az allokáció amúgy is a jelenlegi időszak szintje alá esik.

A balti országok és Magyarország számára kialakított 2,X százalékos capping-formula továbbra is élő opció, persze ennek a szintjét is befolyásolhatja, a normál capping-szint változása. Nekünk persze változatlanul az a célunk, hogy ez a szám a mi esetünkben minél nagyobb legyen, és ne is kettessel kezdődjön.

Ebben és más kérdésekben persze nem lesz addig döntés, amíg az MFF fő számaira nem tesz az elnökség javaslatot. Úgy tűnik, erre csak nem sokkal a novemberi rendkívüli Európai Tanács ülése előtt kerül majd sor, ahol már Van Rompuy elnök veszi a kezébe az irányítást, és próbálja az állam- és kormányfőket egy megfelelő megállapodásra bírni. Nem lesz könnyű dolga, mivel igen messziről futunk neki a célnak. Addig viszont tovább kerülgetjük a forró kását, számok nélkül az érdemi vita és alkufolyamat sem fog megindulni. Megjósolhatatlan, lesz-e áttörés novemberben, annak ellenére is, hogy mindenki a megegyezés fontosságát hangsúlyozza.

(Hetényi Géza)

Lesz-e pénzügyi tranzakciós adó az EU-ban?

Ebben a bejegyzésben röviden áttekintjük, hogy tavaly nyár óta, amikor az Európai Bizottság javaslatot tett a pénzügyi tranzakciós adó (financial transaction tax, FTT) bevezetésére, milyen előrehaladás figyelhető meg ezen a területen.

Egy ötlet – kétirányú gondolkodás

A Bizottság 2011 júniusában azt javasolta, hogy a tagállamokban a kötvényekkel és részvényekkel való kereskedést 0,1 százalékos adó terhelje, a származtatott termékekkel történő kereskedést pedig 0,01 százalékos. A pénzügyi intézmények közvetlenül a tagállamoknak fizetnék be a tranzakciós adót. Az így keletkezett jövedelem kétharmadát kellene a tagállamoknak az uniós költségvetésbe átutalni, egyharmada pedig a nemzeti költségvetésekben maradna. A Brüsszelbe átutalt hányad ugyanakkor GNI-alapú befizetést váltana ki, ezáltal is csökkenne a költségvetés nemzeti hozzájárulásoktól való függősége.

Tavaly nyár óta – különböző fórumokon – rengeteg vita zajlott már a tagállamok képviselői között az FTT bevezetéséről. Egyrészt tárgyaltak az FTT-ről abból a szemszögből, hogy új saját forrássá válhat-e a 2014–2020-as többéves pénzügyi keret során (erről az Általános Ügyek Tanácsa folytatott vitát). Másrészt (az ECOFIN-tanácsban) megvizsgálták az FTT-t általánosságban mint lehetséges új adónemet. Az egymással gyakorlatilag párhuzamosan zajló vitákból kiderült, hogy van néhány tagállam, amely elképzelhetőnek tartja, hogy bevezessék a tranzakciós adót, azonban nagyon kevesen vannak, amelyek ezt a közös költségvetés új saját forrásaként is szívesen látnák.

Összeérnek a szálak

A következő többéves keretről folytatott viták során egyértelművé vált, hogy az Egyesült Királyság ellenzi a leghatározottabban az FTT saját forrásként történő bevezetését, de számos más tagállam (köztük Magyarország) is elzárkózik ettől. Az Általános Ügyek Tanácsa keretein belül tehát úgy tűnt, hogy megfeneklettek a viták, hiszen a saját forrásokról a tagállamoknak egyhangú döntést kell hozniuk.

Az FTT mint új adónem vitája 2012 júniusában azonban új szakaszba lépett: a növekedési és munkahelyteremtési paktum végrehajtása kapcsán az Európai Tanács úgy határozott, hogy a tagállamok egy köre megerősített együttműködésre vonatkozó kérelmet terjeszt majd elő. Természetesen egy hosszú folyamatnak ígérkezik, mire ez a néhány tagállam ténylegesen be tudja majd vezetni az FTT-t (a szükséges lépéseket az EUMSz. 326–334. cikkei tartalmazzák), de az Európai Tanács döntése lehetőséget teremt az előrelépésre.

A megerősített együttműködés lehetősége a Bizottságot is további munkára serkentette. Ennek részeként júliusban közreadott egy non-papert, amelyben megvizsgálta, hogy van-e akadálya annak, hogy azon tagállamok, amelyek megerősített együttműködés keretében bevezetik az FTT-t, egyidejűleg saját forrásként alkalmazzák. Másképpen fogalmazva: van-e lehetőség arra, hogy ezek a tagállamok az FTT-ből befolyó jövedelemmel váltsák ki a GNI-alapú befizetéseik egy részét. A Bizottság először jogi, majd gazdasági szempontból vizsgálta a kérdést, és egyik vonalon sem talált akadályt. Jogilag az szükséges ugyanis egy új saját forrás bevezetéséhez, hogy az azt rögzítő határozatot a tagállamok egyhangúlag jóváhagyják, majd valamennyi tagállam nemzeti parlamentje is ratifikálja. Ez azt jelenti, hogy amennyiben mind a 28 tagállam törvényhozása elfogadja a döntést, nincs akadálya annak, hogy csupán a megerősített együttműködésben részt vevő tagállamok fizessenek FTT-alapú saját forrást. 

Hasonlóképpen, gazdasági szempontból sincs akadálya az FTT ilyen módon történő bevezetésének, csupán arra van szükség, hogy a GNI-alapú saját forrás beszedésének módjáról szóló határozatot a tagállamok ennek megfelelően módosítsák. Következésképp, az FTT megerősített együttműködésben történő bevezetése nem érintené a többi tagállam befizetéseinek módját vagy mértékét.

FTT a tagállamokban

A tagállamokat semmi nem akadályozza meg abban, hogy az uniós kezdeményezésektől függetlenül saját területükön bevezessenek valamilyen jellegű pénzügyi tranzakciós adót. Erre a legjobb példát Franciaország adja, amely 2012 augusztusától megadóztatja a részvényvásárlásokat, de az uniós javaslatban szereplőnél magasabb mértékben (0,2 százalékos kulccsal). A Magyarországon bevezetett pénzügyi tranzakciós illeték csak abban hasonlított az FTT-javaslatra, hogy a mértéke megegyezik, és hogy a bankközi fizetési műveleteket nem vonja adóköteles körbe. A bizottsági javaslat a kockázatot megtestesítő pénzügyi eszközök forgalmára vonatkozik, míg a hazai illeték gyakorlatilag mindenfajta fizetési műveletre, tehát sokkal szélesebb körű.

(Bajusz Anna)

Készülünk az Általános Ügyek Tanácsának informális ülésére

A ciprusi elnökség igyekszik kedvében járni az EU-ügyi minisztereknek és államtitkároknak, hiszen mielőtt visszatérnének a nem kis feladatokat tartogató – szeptemberben újra élesedő – EU-s napirendhez, Nicosiában tölthetnek el néhány napot. Nem pihenésről van szó azonban, hiszen a résztvevők augusztus 30-án az Általános Ügyek Tanácsának informális ülésén a  2014–2020-as többéves pénzügyi keretről vitatkoznak majd. 

A ciprusi elnökség vitaorientáló anyagot (issues papert) készített a többéves keretről, amelyet augusztus közepén minden tagállamnak megküldött. Ebben a dokumentumban összegzik azokat a tapasztalatokat, amelyeket júliusban szereztek, amikor is minden tagállammal kétoldalú megbeszélésen tekintették át az adott ország legfőbb prioritásait és problémáit. Az elnökség beszámolója alapján egy tagállam sem rukkolt elő olyan állásponttal, ami eddig ne lett volna ismert, ennek ellenére érdekes (és érdemes) áttekinteni az elnökségi papírt. Kiderül belőle például az, hogy a 2014–2020-as időszakban elinduló új infrastrukturális alap (Connecting Europe Facility), amely az energia-, az infrastrukturális és az infokommunikációs szektort fedné le, csak részben nyerte el a tagállamok tetszését. Többen csökkentenék az alap költségvetését, valamint kevesebb pénzt szánnának az infokommunikáció fejlesztésére, mint a másik két területre. Szintén meglepőnek tűnhet, hogy van olyan, költségvetési visszatérítésben részesülő tagállam, amely hozzájárulna ahhoz, hogy az Európai Bizottság által javasolt, egyszerűbb visszatérítési rendszer lépjen a jelenlegi helyébe.

Az Általános Ügyek Tanácsa elé kerülő elnökségi vitaindító a közelmúltbeli tapasztalatok összegzésén túl a ciprusi elnökség MFF-menetrendjéből is ízelítőt ad. Megtudjuk belőle, hogy az elnökség csak akkor lát esélyt arra, hogy még idén megállapodás szülessen a 2014–2020-as többéves keretről, ha csökkentik a Bizottság által javasolt főösszeget. Ezzel a megközelítéssel természetesen a kohézió barátai országcsoport nem ért egyet, hiszen sokkal több tagállam támogatta a Bizottság főösszegjavaslatát, mint amennyi támadta. Az elnökség azonban eltökéltnek látszik a kiadások csökkentése terén: valamennyi fejezetben szeretne megtakarításokat elérni.

Természetesen a tárgyalások akkor tudnak majd érdemben előre lépni, ha a tárgyalási keretdokumentumot, a negotiating boxot az elnökség számokkal is megtölti. Erre az ígéretek szerint leghamarabb szeptember közepén kerülhet sor. Sajnos továbbra is fennáll a veszély, hogy a gazdasági válság és a görög krízis elvonja a figyelmet a többéves keret tárgyalásairól. De inkább igyekezzünk optimistán hozzáállni ehhez a félévhez és kívánjunk sok sikert Ciprusnak az embert/elnökséget próbáló feladathoz!

(Bajusz Anna)