2012. március 28., szerda

100 milliárd euró

Ennyit akarnak a nettó befizető országok megspórolni a hétéves költségvetésben. Irdatlan sok pénz ez, összevethető akár a magyar éves GDP mértékével. Megfelel továbbá a teljes hétéves költségvetési keret nagyjából 10 százalékának. Vagyis, nem lehet pontosan tudni, hogy mekkora részének, mivel azt sem tudjuk pontosan, hogy mire vonatkozik a 100 milliárd...

Az Általános Ügyek Tanácsa március 26-i ülésén több miniszter is kvázi deklarációként bemondta ezt a számot, jól láthatóan egyeztetett módon. Így tett a brit, a holland, a német, az osztrák, a svéd, a finn. Ugyanakkor volt, aki szerint ez a kötelezettségvállalásokra, mások szerint a kifizetésekre kell, hogy vonatkozzon. Hát ez nem kis különbség. Az sem mellékes, hogy folyó, vagy konstans áron akarnak ennyit megtakarítani? A diszkontálás jelentőségét és a pénz időértékét már a közgazdasági szakközépiskolák diákjai fejébe is beleverik, egyelőre ezen „apró” nüanszon is átlépnek a nettó befizető országok. Az ördög pedig itt tényleg a részletekben rejlik, és a részletekben láthatóan nincs egység a spórolás bajnokai között. Számukra a lényeg persze az, hogy legyen kisebb a költségvetés: ha spórolni kell otthon, spóroljunk Európán is.

Pedig az otthoni spórolás is viszonylagos, Lewandowski költségvetési biztos kedvenc példája, hogy az elmúlt években a tagállamok nemzeti költségvetéseinek túlnyomó része sokkal nagyobb ütemben nőtt, mint a közös költségvetés. Ráadásul a Lisszaboni Szerződés további, új feladatokat delegált Európára és nehéz több Európát kevesebb pénzből csinálni.

Arról sem feledkezhetünk meg, hogy európai szinten éppen olyan programokat finanszírozunk, amelyek ott több eredménnyel kecsegtetnek, mintha mindenki maga csinálja, huszonhétféleképp. Így a közös költségvetés nem elvesz, hanem kivált nemzeti finanszírozást, persze ha okosan csináljuk. Erre kellene inkább koncentrálni, és ez lenne a költségvetési keret összeállításakor a legfőbb feladatunk: magas európai hozzáadott értékű, a növekedést és a foglalkoztatást, valamint a fenntarthatóságot biztosító programok kidolgozása. És akkor tényleg meglehet a 100 milliárd, csak éppen másképp, mint ahogy azt a nettó befizetők most gondolják.

(Hetényi Géza)

2012. március 22., csütörtök

Tárgyalási boksz

Hamarosan új szakaszba lépnek az MFF-tárgyalások, miután a dán elnökség az elmúlt hetekben elkezdte megismertetni a tagállamokkal a tárgyalási alapnak tekintendő dokumentum,  az úgynevezett  „negotiating box” első részleteit. Az ebben foglaltak jelentik majd a tárgyalások végén a Tanácson belül kialakított kompromisszumot az MFF fő kérdéseiben. Vagyis a dokumentum tartalmazni fogja a költségvetés hosszát, szerkezetét, az egyes fejezetek főösszegét és néhány kiemelt terület (elsősorban a kohéziós politika és a KAP) legfőbb felhasználási szabályait is.

A dokumentumot az előkészítő viták fényében az elnökség állítja össze. Jelen állapotában azonban még elég sok kívánnivalót hagy maga után, hiszen nem tartalmaz összegeket, és a vitás kérdéseket is csupán „vagy” kötőszóval ellátott döntési opcióként vázolja fel. Ez a feladat is több-kevesebb sikerrel lett csak elvégezve, több helyen is erősen érezhető a dán vagy éppen a nettó befizetői hozzáállás. Világosan látszik viszont, hogy ezt a papírt már a lengyel elnökségi félév után is gond nélkül össze lehetett volna rakni; az utóbbi három hónap minden fejezetre kiterjedő, megismételt vitáinak semmilyen hozzáadott értékük sem volt.

Vajon mi állhat a dán elnökség időhúzásának hátterében? Talán mindenki a francia elnökválasztás eredményére vár, és addig senki nem mer konkrétan beszélni Európa jövőjéről? Vagy talán a nettó befizető országok nem jutnak dűlőre egymás között a költségvetés csökkentésének irányáról? Reméljük, nemsokára kiderül.

A viszonylag hosszú bemelegítő kesztyűzés után tehát úgy néz ki, lassacskán minden érintett fél a ringbe száll, és várja a gong megszólalását, hogy kezdődhessen végre az igazi boksz.


(Modok Benő)

2012. március 19., hétfő

Továbbra is komoly lemaradással küzd a magyar régiók többsége

Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat 2012. március 13-án tette közzé a legfrissebb, 2009-es regionális fejlettségi mutatóit.

A 27 tagállamban összesen 271 úgynevezett NUTS 2-es régió található (az uniós Statisztikai Célú Területi Egységek Nómenklatúrája, angol rövidítéssel a NUTS osztályozása szerinti régiókról van szó). Magyarország hét ilyen régióra van osztva: Közép-Magyarország, Közép-Dunántúl, Nyugat-Dunántúl, Dél-Dunántúl, Észak-Magyarország, Észak-Alföld, Dél-Alföld. Az Eurostat valamennyi ilyen régióra közölt GDP-adatot, valamint az EU átlagos GDP-szintjének százalékában is megadta a régiók fejlettségét.

Az alábbi ábra a hét magyar régió egy főre eső fejlettségi (GDP-) szintjét mutatja az uniós átlag százalékában 2007-ben, 2008-ban és 2009-ben:



Látható, hogy a legelmaradottabb magyar régió (Észak-Magyarország) fejlettségi szintje az uniós GDP-átlag mindössze 39,5 százalékát éri el. A hazai viszonylatban legfejlettebbnek számító Közép-Magyarország ugyanakkor az uniós átlag 108,6 százalékán állt 2009-ben, ami egyértelműen a főváros kiemelkedő fejlettségének köszönhető. Fontos megjegyezni, hogy ebben a NUTS 2-es régióban komoly belső fejlettségbeli különbségek vannak. Valószínűsíthető, hogy amennyiben Budapest és Pest megye két külön NUTS 2-es régió lenne, az utóbbi fejlettségi szintje szintén jóval elmaradna az uniós átlagtól, míg Budapest jóval az uniós átlag felett helyezkedne el.

A magyar régiók fejlettségbeli szintjében egyedül Közép-Magyarország esetében figyelhető meg érdemi elmozdulás 2007 óta: ez a régiónk akkor az uniós fejlettségi szint 102, 2009-ben viszont már közel 109 százalékának megfelelő szinten állt. A másik hat magyar régió esetében szignifikáns javulás vagy romlás nem következett be 2007 és 2009 között.

A legfejlettebb uniós régiónak továbbra is Belső-London számít (az átlagos uniós GDP-szint 332 százaléka), valamint Luxembourg (266 százalék) és Brüsszel régió (223 százalék). Érdemes kiemelni, hogy a húsz legfejlettebb EU-s régió között nem csak nyugat-európai tagállamok régiói szerepelnek: az 5. helyet Pozsony, a 7.-et pedig Prága foglalja el (fejlettségi szintjük az uniós átlag 178 százalékának, illetve 172 százalékának felelt meg). Ennek hátterében az húzódik meg, hogy Szlovákiában és Csehországban a főváros önálló NUTS 2-es régiót alkot, szemben például Magyarországgal, ahol a főváros fejlettségi adatait „lehúzza” a vele egy régióba tartozó Pest megye. Általánosságban is elmondható, hogy a fővárosok GDP-adatai gyakran torzítanak egyrészt az ingázók nagy száma miatt, másrészt abból adódóan, hogy a cégek nagy része ott van bejegyezve.

Az EU legelmaradottabbnak számító régiója Nyugat-Bulgáriában található, fejlettségi szintje 2009-ben az uniós átlag mindössze 27 százalékát ütötte meg. A húsz legszegényebb régió közül hat román, öt bolgár, öt lengyel és négy magyar.

Messze nem mindegy tehát, hogy a többéves pénzügyi keretről folyó tárgyalások során mekkora támogatást tud Magyarország kialkudni ezen régiók számára…

(Bajusz Anna)