A legfőbb magyar problémáról

Már a kohézió barátairól szóló november 10-i posztban jeleztük, hogy vissza fogunk térni arra a kérdésre, miért is Magyarország jelenleg a Bizottság pénzügyi keretre vonatkozó javaslatának legnagyobb vesztese. Az ördög természetesen most is a részletekben bújik meg, egészen pontosan a kohéziós politika címszó alatt.

Mivel ez számunkra a legfontosabb kérdés, ezért a Bizottság javaslatának június 29-i megjelenését követően itt is kellett a leggyorsabban kiszámolni, hogy mennyi is az annyi a következő hét évre. A rendkívül szerteágazó alapadatok és bonyolult képletek Excel-erdején magát keresztülhámozó érintettek kivétel nélkül megdöbbentek, amikor először szembesültek a végeredménnyel, miszerint a mostani 25 milliárd eurónál nagyjából 20 százalékkal kevesebb forrással, mintegy 20 milliárd euróval számolhatunk a következő időszakban (miközben például Szlovákia és Lengyelország jóval több forrásra számíthat a mostani kerethez képest). De miért is van ez? Végeredményben három okra tudjuk visszavezetni a problémát.

A kohéziós pénzek célzottjai alapvetően a fejlettségük alapján különféle kategóriákba sorolt régiók (hazánk esetében a hét statisztikai régió), ám a bizottsági javaslat országos szinten húz egy támogatási felső korlátot (ez az úgynevezett „capping”), amellyel kimondja, hogy egy tagállam legfeljebb a GDP-jének 2,5 százalékával megegyező mértékű támogatásban részesülhet. Vagyis ami e határ felett járna az egyes régióknak saját fejlettségük (vagyis inkább fejletlenségük) okán, azt országos szinten „lefölözi”.

Ez a határ a most futó pénzügyi keretben hazánk esetében 3,54 százalék (bár ebbe még a vidékfejlesztés is beleszámított), vagyis itt egy radikális csökkentésről beszélhetünk. Tudni kell viszont, hogy nagyjából egy fejlettségi szinten vagyunk Lengyelországgal, ezért a korlát felfelé tolása esetén minden nekünk jutó 1 euró mellett további 4 eurót kellene adni lengyel barátainknak, ez pedig összességében már olyan terhet jelent, amit a nettó befizető országok biztosan nem tudnak elfogadni.

A baj második oka Magyarország GDP-tényadatai. Hazánk esetében ugyanis már 2006-ban észrevehetően visszaesett a GDP növekedése, míg a többi tagállam ezzel a problémával csak egy-másfél évvel később, a világgazdasági válság kitörésekor szembesült. Így a 2006 és 2008 közötti időszakban jelentős különbség van Magyarország és a többi tagállam GDP-növekedése között. Ez a Bizottság módszertana alapján megmutatkozik a kohéziós borítékunkon is, mivel a múltbeli tényadatok szolgálnak alapul a hosszú távú előrejelzésekhez.

 A harmadik indok éppen ez, a Bizottság által Magyarország esetében kiszámolt, szerintünk elég pesszimista GDP-előrejelzés a 2014 és 2020 közötti időszakra. A Bizottság csak két évre előre készít valós GDP-előrejelzéseket az egyes tagállamokra (vagyis most 2012-2013-as adat áll rendelkezésre), a középtávú becsléseit ez alapján vetíti ki hosszabb időtávra. Itt van egy komoly nézetkülönbség köztünk és a Bizottság között, mert ez a kivetítés nem veszi kellően figyelembe a megkezdett strukturális átalakításokat és az ezekben rejlő növekedési potenciált. A módszertan azonban egységes mind a 27 tagállamra, ezért nagyon nehéz bármilyen változást is elérni. 

(a szerző Modok Benő, a Külügyminisztérium EU Gazdaságpolitikai Főosztályának munkatársa)

Bemutatta jelentését a lengyel elnökség

Az Általános Ügyek Tanácsának december 5-ei ülésén a tagállamok Európa-ügyi miniszterei kifejtették véleményüket a jelentésről, amelyben a lengyel elnökség igyekezett valós képet festeni a többéves pénzügyi keretről folytatott tárgyalások eddigi eredményeiről. Egyes nettó befizető tagállamok szerint ez nem sikerült: Németország, az Egyesült Királyság és Hollandia annyira elégedetlen volt az elkészült jelentéssel, hogy nem is kívántak hozzászólni a Tanács ülésén. Szerintük a dán elnökségnek elölről – „nulláról” – kell kezdenie a tárgyalásokat, mert a lengyel elnökség nem vette elég komolyan ezt a feladatot.

Magyar szempontból nagyon fontos, hogy – az előzetes várakozásoknak megfelelően – bekerült a szövegbe: a kohéziós támogatások esetén érvényesülő támogatási felső határ (capping) csökkentése több tagállam számára forrásveszteséget okozhat. Ez hivatkozási alapot teremt számunkra ahhoz, hogy a januárban folytatódó tárgyalások során is kellő figyelmet kapjon ez a probléma.

A jelentés az összes olyan témát számba veszi, amelyről július óta a tagállamok – különböző szinteken – tárgyalásokat folytattak. A horizontális kérdések (a többéves keret főösszege, szerkezete, időtartama, stb.) áttekintése után részletesen foglalkozik a kiadási tételekkel, majd a bevételi oldal lehetséges reformjával. Összességében elmondható, hogy a közel tizennégy oldalas jelentés méltó képet fest a lengyel elnökség tevékenységéről: sok kérdést érintettek a félév alatt, de előrelépés csak néhány, kevésbé fajsúlyos kérdésben történt (például a keret hétéves időtartamában).

Igaz, a lengyel elnökség nem is tűzött ki maga elé túl ambiciózus célokat. Arra törekedtek, hogy a tagállamok részleteiben is megismerhessék a Bizottság júniusban megjelent javaslatát, illetve a mögötte meghúzódó logikát. Így a dán elnökségnek igencsak bele kell majd húznia annak érdekében, hogy még 2012-ben létrejöjjön a megállapodás a Tanácsban.

(Bajusz Anna)

Hétfőn ismét Általános Ügyek Tanácsa

Brüsszelben találkoznak 2011. december 5-én a tagállamok Európa-ügyi miniszterei. Zsúfolt napirendjük egyik pontja a többéves pénzügyi keret, az MFF (Multiannual Financial Framework): a miniszterek kifejthetik véleményüket arról a jelentésről (progress report), amelyben a lengyel elnökség beszámol az MFF-tárgyalások elnökségük alatt elért eredményeiről. Nem egyszerű feladat…

A héten előzetes egyeztetésre bocsátott jelentésben ugyanis valamennyi tagállam saját szempontjainak hangsúlyosabb megjelenítésére törekszik. A költségvetési szigort mindenek fölé helyező „nettó befizetők” például szeretnék egyértelművé tenni, hogy az MFF-et „fentről lefelé”, ún. top-down megközelítésben kell tervezni, nem pedig úgy, hogy a tagállamok minden kívánságát figyelembe vesszük. Ezzel szemben a tagállamok egy másik csoportja a legfontosabb kiadási tételekre (a közös agrárpolitikára és a kohézióra) összpontosít, így azt szeretné rögzíteni a jelentésben, hogy ezen politikák céljai és eszközei ne változzanak rossz irányba.

Számukra komoly veszélyt rejt magában például a kohéziós támogatások esetén érvényesülő támogatási felső határ (capping) radikális csökkentésére tett bizottsági javaslat, amely a Magyarországra érkező kohéziós forrásokat is jelentősen csökkentheti. Vannak azonban olyan tagállamok, amelyeknek nincs ellenére a Bizottság által javasolt capping, mert így nem kell attól tartaniuk, hogy az EU túl sokat költ majd a kohéziós politikára 2014 és 2020 között.

Vajon hogyan jelenik majd meg a capping a lengyel elnökség jelentésében? Úgy fognak rá hivatkozni a tagállamok, mint egy ügyes megoldásra, amely gátat szab a folyamatosan növekvő kohéziós kiadásoknak vagy mint egy túlzott szigort megtestesítő, indokolatlan korlátozásra? Ez természetesen csak egy apró eleme a készülő elnökségi jelentésnek, mégis nagyon fontos egyes tagállamok, köztük Magyarország számára.

A lengyel elnökség a tagállamok eddig beérkezett javaslatai alapján már elkészítette a végleges szövegtervezetet, amelyről a miniszterek a hétfői ülésen még kifejthetik véleményüket. Az általuk jóváhagyott jelentés fogja lezárni az MFF-tárgyalások első szakaszát, hogy januárban a dán elnökség alatt folytatódhassanak a viták.

A hétfői ülés eredményéről természetesen, amint lehet, beszámolunk majd a blogon.

(a szerző Bajusz Anna, a Külügyminisztérium EU Gazdaságpolitikai Főosztályának munkatársa)