2011. december 15., csütörtök

A legfőbb magyar problémáról

Már a kohézió barátairól szóló november 10-i posztban jeleztük, hogy vissza fogunk térni arra a kérdésre, miért is Magyarország jelenleg a Bizottság pénzügyi keretre vonatkozó javaslatának legnagyobb vesztese. Az ördög természetesen most is a részletekben bújik meg, egészen pontosan a kohéziós politika címszó alatt.

Mivel ez számunkra a legfontosabb kérdés, ezért a Bizottság javaslatának június 29-i megjelenését követően itt is kellett a leggyorsabban kiszámolni, hogy mennyi is az annyi a következő hét évre. A rendkívül szerteágazó alapadatok és bonyolult képletek Excel-erdején magát keresztülhámozó érintettek kivétel nélkül megdöbbentek, amikor először szembesültek a végeredménnyel, miszerint a mostani 25 milliárd eurónál nagyjából 20 százalékkal kevesebb forrással, mintegy 20 milliárd euróval számolhatunk a következő időszakban (miközben például Szlovákia és Lengyelország jóval több forrásra számíthat a mostani kerethez képest). De miért is van ez? Végeredményben három okra tudjuk visszavezetni a problémát.

A kohéziós pénzek célzottjai alapvetően a fejlettségük alapján különféle kategóriákba sorolt régiók (hazánk esetében a hét statisztikai régió), ám a bizottsági javaslat országos szinten húz egy támogatási felső korlátot (ez az úgynevezett „capping”), amellyel kimondja, hogy egy tagállam legfeljebb a GDP-jének 2,5 százalékával megegyező mértékű támogatásban részesülhet. Vagyis ami e határ felett járna az egyes régióknak saját fejlettségük (vagyis inkább fejletlenségük) okán, azt országos szinten „lefölözi”.


Ez a határ a most futó pénzügyi keretben hazánk esetében 3,54 százalék (bár ebbe még a vidékfejlesztés is beleszámított), vagyis itt egy radikális csökkentésről beszélhetünk. Tudni kell viszont, hogy nagyjából egy fejlettségi szinten vagyunk Lengyelországgal, ezért a korlát felfelé tolása esetén minden nekünk jutó 1 euró mellett további 4 eurót kellene adni lengyel barátainknak, ez pedig összességében már olyan terhet jelent, amit a nettó befizető országok biztosan nem tudnak elfogadni.

A baj második oka Magyarország GDP-tényadatai. Hazánk esetében ugyanis már 2006-ban észrevehetően visszaesett a GDP növekedése, míg a többi tagállam ezzel a problémával csak egy-másfél évvel később, a világgazdasági válság kitörésekor szembesült. Így a 2006 és 2008 közötti időszakban
jelentős különbség van Magyarország és a többi tagállam GDP-növekedése között. Ez a Bizottság módszertana alapján megmutatkozik a kohéziós borítékunkon is, mivel a múltbeli tényadatok szolgálnak alapul a hosszú távú előrejelzésekhez.

 A harmadik indok éppen ez, a Bizottság által Magyarország esetében kiszámolt, szerintünk elég pesszimista GDP-előrejelzés a 2014 és 2020 közötti időszakra. A Bizottság csak két évre előre készít valós GDP-előrejelzéseket az egyes tagállamokra (vagyis most 2012-2013-as adat áll rendelkezésre), a középtávú becsléseit ez alapján vetíti ki hosszabb időtávra. Itt van egy komoly nézetkülönbség köztünk és a Bizottság között, mert ez a kivetítés nem veszi kellően figyelembe a megkezdett strukturális átalakításokat és az ezekben rejlő növekedési potenciált. A módszertan azonban egységes mind a 27 tagállamra, ezért nagyon nehéz bármilyen változást is elérni. 

(a szerző Modok Benő, a Külügyminisztérium EU Gazdaságpolitikai Főosztályának munkatársa)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése