Az utolsó napok hajrája

Pár napon belül véget ér a dán elnökség, és ezzel a 2014-2020-as többéves pénzügyi keretről (MFF-ről) folytatott tárgyalások egy intenzív szakasza is lezárul. Az utolsó fontos eseményként június 28-án és 29-én az állam- és kormányfők eszmecserét folytatnak a többéves keretről, majd a várakozások szerint jóváhagyják a dán elnökség által készített tárgyalási keretdokumentumot, a negotiating boxot. 

Ha fél év távlatából visszapillantunk arra, hogy milyen reményeket fűztünk a dán elnökséghez az MFF terén, vagy egész pontosan mit vártunk a ma kezdődő Európai Tanácstól, sajnos azt mondhatjuk, az elvárásaink csak kis mértékben teljesültek. Igaz ez a negotiating boxra is, amely magyar szempontból több tekintetben alulmúlja a várakozásokat, és a mostani Európai Tanács menetrendjére is, amelyben az MFF sajnos nem kap kiemelt szerepet.

Hogy miért elégedetlen Magyarország a negotiating box végleges (2012. június 19-én megjelent) változatával? A félév elején arra számítottunk, hogy a negotiating box révén folyamatosan szűkül majd a problémás ügyek száma, így a ciprusi elnökségnek már csak a legvitásabb kérdésekben kell továbbvinni a tárgyalásokat. Ehhez képest a box végleges változata közel ötven oldal, tele van problémás pontokkal, amelyekben továbbra is nagyon szerteágazó a tagállamok álláspontja. A kompromisszum elérését pedig az is nehezíti, hogy számokról, az egyes programokhoz kapcsolódó kiadási összegekről továbbra sincs szó. Magyarország számára különösen nagy hiányosság, hogy a sokat emlegetett „magyar probléma”, nevezetesen az, hogy a jelenlegi időszakhoz képest több mint 20%-kal kevesebb kohéziós támogatásra lennénk jogosultak, nem jelenik meg a negotiating boxban. A szövegben csak egy olyan bekezdés szerepel, amely bizonyos mértékben kompenzálná a capping által leginkább sújtott tagállamok által elszenvedett forrásveszteséget.

És miért gondoljuk, hogy az Európai Tanácson nem születnek meg a szükséges döntések az MFF-el kapcsolatban? Azért, mert a többéves költségvetésnél sokkal komolyabb, mihamarabbi döntést igénylő kérdések szerepelnek a napirenden, mint például a Herman Van Rompuy által kidolgozott jelentés a gazdasági és monetáris unió reformjáról. Míg ezekről várhatóan igen komoly vitát fognak folytatni az állam- és kormányfők, addig az MFF csak egy rövidebb munkaülés témája lesz. Ezen a tagállamok vezetői előre megadott, vitaorientáló kérdések mentén fejtik majd ki a véleményüket a legfontosabb prioritásokról. Messze nem teljesül tehát az az elvárás, amit januárban támasztottunk, nevezetesen, hogy júniusi ülésükön az állam- és kormányfők megegyezésre jussanak a problémás ügyek legalább egy részében.

(Bajusz Anna)

Vigyázó szemetek az EP-re vessétek!

Az elmúlt hét két fontos eseménye is ráirányította a figyelmet az Európai Parlament szerepére az MFF tárgyalások során. A tagállamok, egymás közti csatározásaik során hajlamosak megfeledkezni arról, hogy az EP jogosítványai a Lisszaboni Szerződés hatályba lépését követőn jelentősen megerősödtek a költségvetési keret kialakításában. Az Általános Ügyek Tanácsa június 11-i dániai informális ülésére meghívott EP képviselők azonban erre ismét emlékeztették őket, ráadásul ebben teljes volt az  egység a három nagy pártszövetség (néppárti, szocialista és liberális) jelen lévő reprezentánsai között (Reimer Böge, Ivailo Kalfin, Anne E. Jensen).

Nyilvánvalóvá vált, hogy az EP nem hajlandó belemenni abba, hogy az állam- és kormányfői szinten majdan egyhangúan meghozott döntés az MFF csomagról beszűkítse a mozgásterét. A képviselők rámutattak arra, hogy az MFF megállapodás számos eleme (például a kohéziós politika részletszabályai) a normál jogalkotási folyamat keretében együttdöntési eljárás hatálya alá tartoznak, tehát egy a tagállamok által kötött alkut adott esetben az EP újra kinyithat. Itt már nem a „take it or leave it” elv érvényesül, érdemi intézményközi tárgyalásokra kell felkészülni.

Talán még ennél is figyelemreméltóbb amit a saját források jövője kapcsán megfogalmaztak. Világossá tették, hogy nem lesz megállapodás új saját forrásról szóló döntés nélkül, az Szerződés egyértelműen arra kötelez, hogy ne GNI arányosan kivetett kvázi tagdíjakból, hanem valódi saját bevételekből finanszírozzuk a közös költségvetést. Tekintettel arra, hogy több tagállam még csak tárgyalni sem hajlandó új saját források bevetéséről, a majdani megállapodás nem tűnik egyszerűnek.

A Parlament június 13-i plenáris ülésén elfogadott határozata az MFF-ről pontosan a fentiek szellemében készült, üzenve a tagállamoknak a június 28-29-i csúcs előtt, amikor az állam – és kormányfők napirendre veszik a költségvetési keretet, elsősorban annak növekedésben és munkahelyteremtésben kialakítható szerepét górcső alá véve.

Az intézmények közötti alkunak ez persze még csak az előfutára, 2013 első felében jöhet el az igazság pillanata és nem mellesleg a Lisszaboni Szerződés új rendelkezéseinek gyakorlati próbája. Csak remélhetjük, hogy az nem szaporítja majd az Unió megoldatlan konfliktusainak számát. De hogy ezt megtudjuk, előbb még a tagállamoknak egymás között kellene megállapodásra jutniuk az MFF-ről, amihez ebben a félévben nem jutottunk sokkal közelebb. Reméljük, az e tekintetben borús skandináv félév után napos mediterrán időszak köszönt majd ránk a ciprusi elnökség idején.

(Hetényi Géza)

A gazdasági növekedés és a munkahelyteremtés szolgálatában

Az Országgyűlés Delegációs termében került sor az Európai Unió következő többéves pénzügyi keretéről (2014–2020) szóló társadalmi egyeztetés harmadik állomására, melynek témája az Unió kohéziós politikája volt. Az előadók között magyar kormányzati szakértők mellett az Európai Parlament, az Országgyűlés, hazai gazdasági érdekképviseletek és civil szervezetek képviselői, kutatók egyaránt megtalálhatóak voltak. A konferencia alkalmából Budapestre látogatott és beszédet mondott Johannes Hahn, az Európai Bizottság regionális politikáért felelős biztosa. A résztvevőket Hörcsik Richárd, az Országgyűlés Európai ügyek bizottságának elnöke köszöntötte, a vitát pedig Győri Enikő, a Külügyminisztérium európai ügyekért felelős államtitkára moderálta.

A tartalmas és nyílt eszmecsere során valamennyi hozzászóló egyetértett abban, hogy a kohézió az unió legsikeresebb politikái közé tartozik, mely története során eredményesen járult hozzá a gazdasági növekedés élénkítéséhez és a munkahelyteremtéshez. A gazdasági válság a kohéziós politika jelentőségét és szükségességét pedig még tovább erősíti. A kohézió intelligens befektetés a jövőbe, nem a jótékonyságról szól. Előnyös hatásait nemcsak a kedvezményezettek élvezik, hanem valamennyi uniós tagállam: jól ismert tény, hogy a támogatások jelentős hányada visszaáramlik a nettó befizető országok vállalataihoz.

Az Európai Bizottságnak a kohéziós politika jövőjéről szóló javaslataival kapcsolatban azonban már korántsem volt ennyire nagy az egyetértés. Mile Lajos (LMP) és Nógrádi Zoltán (Fidesz) országgyűlési képviselő, illetve Deutsch Tamás EP-képviselő (Fidesz) bírálta a Bizottság azon szándékát, hogy a kohéziós politikára szánt összeget a következő többéves keretben jelentősen csökkentse. Földi Enikő, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára emlékeztetett, hogy Magyarország hét régiója közül hat a legkevésbé fejlett térségek közé tartozik, s a bizottsági javaslat éppen ezekben irányoz elő jelentős csökkentéseket, ráadásul a fejlettebb régiók javára.

Johannes Hahn védelmébe vette a Bizottság álláspontját: szerinte kiegyensúlyozott javaslat született, amit jól mutat, hogy egyetlen olyan rendelkezést sem tartalmaz, amelyet mind a 27 tagállam kifogásolna, éppen ezért a javaslat jó alapot szolgáltat a tanácsi vitához. Kiemelte, hogy a kohéziós politika az Európa 2020 stratégia céljainak megvalósítását szolgálja, ezért minden régióban érvényesülnie kell. A hangsúly továbbra is a legkevésbé fejlett régiókon van, de figyelembe kell venni azt is, hogy az Unió 271 régiója közül mindössze 68 tartozik ebbe a kategóriába. Hahn biztos reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a tagállamok még idén megállapodásra tudnak jutni azon rendelkezésekről, amelyek a 2014–2020-as időszakra szóló kohéziós költségvetés tervezésének megkezdéséhez szükségesek. 

A konferencia második felében gazdasági, önkormányzati érdekképviseleti szervek képviselői, gazdasági szakemberek vitatták meg a magyarországi forrásfelhasználás helyzetét. Szalóki Flórián, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség alelnöke hangsúlyozta, a 2014–2020-as időszak kohéziós tervezése mellett a jelenlegi időszak forrásfelhasználása is rendkívül fontos, hiszen továbbra is jelentős uniós forrásmennyiség áll Magyarország rendelkezésére, az idő pedig sürget. Csaba László, a Közép-Európai Egyetem professzora óvott a tisztán mennyiségi személettől: nemcsak az fontos, hogy mennyi forrást vagyunk képesek felhasználni, hanem az is, hogy a támogatott projektek átgondoltak, a gazdasági növekedést érdemben előmozdító hatásúak legyenek.

A gazdasági érdekképviseletek képviselői (Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke; Essősy Zsombor, a MAPI Magyar Fejlesztési Iroda Zrt. vezérigazgatója; Gláser Tamás, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége Ellenőrző Bizottságának alelnöke; Futó Péter, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének elnöke) egyetértettek abban, hogy a 2007–2013-as időszakban még felhasználásra váró forrásmennyiséget, körülbelül 1000 milliárd forintot a vállalati szférába, azon belül is a termelésbe kell irányítani, a gazdasági válság káros hatásait ellensúlyozandó. 

Dancsó Péter, a Kisvárosi Önkormányzatok Országos Érdekszövetségének elnöke az önkormányzatok szemszögéből értékelte a forrásfelhasználás lehetőségeit. Kifejtette, hogy a hazai pályáztatási rendszerben mindenképpen alacsony (maximum 5 százalékos) önkormányzati önrészt szabad csak előírni, máskülönben az önkormányzatok a súlyos forráshiány miatt nem lesznek képesek biztosítani a hazai társfinanszírozás rájuk eső részét.

(Nyárádi László, a Külügyminisztérium EU Gazdaságpolitikai Főosztályának munkatársa)