Capping high and low

A kohéziós politikával foglalkozó tárgyalási keret a dán elnökség értő és gondos keze alatt egyre újabb elemekkel telik meg. A jelszó továbbra is az: keressünk megtakarítási lehetőségeket, hol lehet még vágni a kiadásokból?

A cappingről már volt szó ezen a blogon, mindenki, aki az MFF iránt érdeklődik tudja, hogy ez okozza a legnagyobb fejfájást nekünk. Miatta csökken jelentősen a magyar allokáció a 2007–13-as időszakhoz képest. Nos, a capping körüli folyamatok felgyorsultak az utóbbi időszakban. Egyrészt a dán elnökség jóvoltából ismét felmerült, hogy esetleg differenciálni kellene a tagállamok fejlettsége alapján, azaz ahol alacsonyabb az egy főre jutó GNI, ott magasabb GDP-arányos szintnél történjen a vágás. Nyilván ez önmagában igazságosabb, hiszen aki úgymond szegényebb, az relatíve több támogatáshoz jut. Ugyanakkor nem mindegy, hogyan határozzuk meg a vágási szinteket, és félő, hogy a háttérgondolkodás nem a Bizottság által javasolt 2,5 százalékos szint megemeléséről zajlik. Lehet ezzel tehát még rosszabbul is járni.

Ezt a szándékot támasztja alá a másik új ötlet – és ez talán még az előzőnél is érdekesebb –, ami nettó befizető barátainkban felmerült. Szerintük azt is korlátozni kellene, ha valaki esetleg több támogatáshoz jutna, mint a jelen költségvetési periódusban. Erre megoldásként ötlötték ki a fordított capping gondolatát, amely szerint egyetlen tagállam allokációja sem haladhatná meg a jelenlegi szintet. Ezt természetesen lengyel és szlovák barátaink hangos nemtetszéssel fogadták, mivel leginkább az ő – valóban gáláns mértékben növekvő – kohéziós pénzeik megvágását jelentené ez a szabály.

Bízvást nevezhetjük az ilyen kezdeményezéseket szalámitaktikának, amivel meg akarják osztani a kohéziós országok egységfrontját. Persze mondhatjuk, mit érdekel minket a lengyelek meg a szlovákok pénze, megvan a magunk problémája (ami ráadásul sokkal súlyosabb is). De ez nem lenne sem helyes, sem célravezető. Változatlanul arra kell törekedni, hogy a kohéziós politikát közösen védjük meg és közben persze valamilyen elfogadható megoldást találjunk a magyar problémára is. Biztos, hogy egyik törekvésünk sem lehet sikeres, ha hagyjuk magunkat leszalámizni.

(Hetényi Géza)